Női kézilabda: Győrben a bajnokcsapatot ünnepelték

MTI MTIMTI MTI
2012.05.17. 21:29
Címkék
A Városháza előtt felállított színpadon köszöntötték Győrben csütörtök este a Győri Audi ETO KC csapatát, amely szerda este sorozatban ötödször, története során kilencedik alkalommal lett bajnok a női kézilabda NB I-ben.

A Bajnokok Ligájában ezüstéremmel zárt alakulat a döntő második mérkőzésén drámai körülmények között 28–27-re győzött a Ferencváros otthonában, így 2–0-ra megnyerte a párharcot.

A játékosok egy 1950-es évekbeli busszal, rendőri felvezetéssel érkeztek az ünnepség színhelyére, majd a több ezer szurkoló éljenzése és tapsa közepette egyesével szólították őket a színpadra.

Borkai Zsolt, Győr polgármestere, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke köszöntötte és méltatta az idén magyar bajnok, Magyar Kupa-győztes és a BL-ben második helyezett csapatot.

Az Audi ETO KC elnöke, Kelecsényi Ernő elismeréssel szólt az idei évben elért eredményekről, majd Borkai Zsolttal együtt megajándékozta és elbúcsúztatta a klubtól távozó játékosokat: Ana Grost, aki Németországba a Thüringer HC-ba, Vérten Orsolyát, aki a Ferencvárosba igazol, valamint a bajnoki döntő második mérkőzésének hősét, a visszavonuló Pálinger Katalint és Karl-Erik Böhn edzőt, utóbbi ugyanis csak az idény végéig vállalta a munkát.

A három fő szurkolói csoport képviselői ugyancsak köszöntötték a csapatot és elbúcsúztak kedvenceiktől. Az ünnepség koncerttel és bulival zárult a téren.

Legfrissebb hírek

Felkészülési mérkőzés: Magyarország–Kazahsztán

Magyar válogatott
39 perce

Haaland és Mbappé versenyez majd a vb-gólkirályi címért vagy más is beleszólhat?

Foci vb 2026
40 perce

Öttusa: aranyak és arányok az UTE utánpótlásában

Utánpótlássport
1 órája

Távozik az ETO FC sportigazgatója is – NS-infó

Labdarúgó NB I
1 órája

„A Méridánál nem ismertem senkit, se edzőt, se játékost, de aztán leesett, hogy ők sem ismerik egymást”

Légiósok
1 órája

Vb 2026: Jayden Nelson bekerült a kanadai keretbe

Foci vb 2026
1 órája

Íme, a mieink kezdője: Markgráf Ákos személyében újabb újonc mutatkozik be

Magyar válogatott
1 órája

Strandröplabda Eb: jövőre Gstaad lesz a házigazda

Röplabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik