Női kézi EKL: elmaradnak a meccsek, az Alba játék nélkül jutott tovább

H. D.H. D.
Vágólapra másolva!
2020.10.07. 13:48
null
A svájci bajnok visszalépett, így már csak egy párharc választja el a főtáblától a fehérváriakat (Fotó: Fehér Gábor/Fejér Megyei Hírlap)
Az Alba Fehérvár női kézilabdacsapata a hivatalos honlapján jelentette be, hogy elmaradnak a svájci LC Brühl Handball elleni mérkőzések, így az együttes játék nélkül jutott tovább az Európai Kézilabdaliga (EKL) 3. selejtezőkörébe.

 

Az albakezi.hu beszámolója szerint az LC Brühl Handball azért döntött a visszalépés mellett, mert a koronavírus-járvány okozta bizonytalanság (utazás, az országba történő belépés) és plusz terhek mellett nem tudta vállalni az indulást.

Az EHF a körülményekre való tekintettel elfogadta a svájci bajnok döntését, így a mérkőzések elmaradnak, az Alba pedig játék nélkül bejutott a harmadik, egyben a csoportkör előtti utolsó selejtezőkörbe, amelynek sorsolását október 20-án tartják meg.

Az Európai Kézilabdaligában még három magyar női csapat érdekelt: a DVSC-nek és a Vácnak selejteznie kell csoportkörért, míg a Siófok automatikusan helyet kapott a főtáblán.

Log into Facebook | Facebook

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik