Női kézilabda: Bulath elmondta, még nem állapodott meg senkivel

2012.02.22. 08:42
Címkék
Bár a Podravka Koprivnica női kézilabdacsapatának honlapja kész tényként kürtölte világgá, hogy a klub két évre leigazolta Bulath Anitát, aki 2007 és 2009 között két évig már szerepelt a horvát egyesületben, a Veszprém-Barabás KC átlövője elárulta, ennyire forrón azért nem eszik a kását.

„Kedd reggel én is erre keltem, és eléggé meglepődtem – mondta el Bulath Anita a Nemzeti Sportnak. – Ha már aláírtam volna valahová, alighanem tudnék róla, de nem ez a helyzet. Természetesen tudok a Kapronca érdeklődéséről, sőt más csapatok is szeretnének a soraikban tudni, de még nem állapodtam meg senkivel. Egyelőre még ott sem tartunk, hogy jelenlegi klubommal egyeztettünk volna arról, számolnak-e velem a továbbiakban. Az esetleges átigazolásommal egyébként is elsősorban a menedzserem foglalkozik, rám és csapatomra fontos meccs vár a hét végén Siófokon, arra készülök.″Bulath Anita a Nemzeti Sportnak. – Ha már aláírtam volna valahová, alighanem tudnék róla, de nem ez a helyzet. Természetesen tudok a Kapronca érdeklődéséről, sőt más csapatok is szeretnének a soraikban tudni, de még nem állapodtam meg senkivel. Egyelőre még ott sem tartunk, hogy jelenlegi klubommal egyeztettünk volna arról, számolnak-e velem a továbbiakban. Az esetleges átigazolásommal egyébként is elsősorban a menedzserem foglalkozik, rám és csapatomra fontos meccs vár a hét végén Siófokon, arra készülök.″

Legfrissebb hírek

Egykoron spanyolellenesnek írt himnusz is megszólal a spanyolok ellen – H-csoport

Foci vb 2026
1 perce

Két félidő Szoboszlai Dominikról és más futballügyekről a Békés Megyei Könyvtárban

Magyar válogatott
3 perce

Az ETO ügyvezetője: Legközelebb még eredményesebbek leszünk

Kézilabda
5 perce

Stollárék búcsúztak párosban a londoni tenisztornán

Tenisz
10 perce

Brazil játékvezető a vb nyitó mérkőzésén

Foci vb 2026
19 perce

NB I: több játékost is igazolt az MTK, a Fraditól ketten távoztak– körkép

Labdarúgó NB I
31 perce

Pénteken rendezik a Mozgás Éjszakáját

Csupasport
37 perce

A Győr vereségéről, a Metz sikeréről és a válogatott jövőjéről beszélt Golovin Vlagyimir

Kézilabda
58 perce
Ezek is érdekelhetik