Női kézilabda: A világ legjobbja leszek ismét – Nora Mörk

Vágólapra másolva!
2018.11.26. 09:05
Nora Mörk nagyon nehezen viseli, hogy sérülése miatt nem kézilabdázhat, de a Győri Audi ETO KC jobbátlövője készen áll arra, hogy hamarosan újra a világ egyik legjobbja legyen.

 

 

„Minden rendben van velem, csak az bánt, hogy nem játszhatok. Nagyon hiányzik” – nyilatkozta Nora Mörk a norvég Tv2-nek a hazai rendezésű Möbelringen-kupán.

A győriek egyszeres világ- és háromszoros Európa-bajnok játékosa még februárban sérült meg, augusztusban edzésbe állt, de kiderült, újabb beavatkozásra és újabb hat hónapos rehabilitációra van szüksége.

„Az elmúlt néhány hét nagyon kemény volt, de tudom, hogy a világ legjobbja leszek ismét. Sok jó év van még előttem, ez ösztönöz a folytatásra. Mentálisan a padlón voltam, az első hetekben elveszítettem a motivációmat is. De most sokat segít, hogy látom a pályán Theát, az ikertestvérem az egyetlen ok, amiért itt vagyok a meccsen, szeretem őt nézni a norvég válogatottban.”

Nora Mörk elmondta, a célja, hogy februárban visszatérhessen az edzésekhez, márciusban már néhány mérkőzésen is játsszon, és a final fourban már teljes erővel segíthesse csapatát a BL-címvédéshez.

A hétvégi Möbelringen-kupát egyébként Norvégia nyerte meg, de a csapat újabb kulcsemberét veszítette el a térdsérülést szenvedett jobbátlövőt, Amanda Kurtovicot.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik