Női kézilabda NB I: a Siófok lett a bronzérmes az Érd elleni sikerével

Vágólapra másolva!
2012.05.12. 20:57
null
Bogdanovics 5 gólt dobott a Siófokban
Címkék
Megszerezte a harmadik helyet a női kézilabda NB I-ben a Siófok: a Balaton-partiak a bronzcsata harmadik meccsén 30–28-ra legyőzték az Érdet, így történetük során először végeztek dobogós helyen a bajnokságban.

A bronzéremért folytatott párharc első két mérkőzése amolyan ég és föld képet mutatott, hiszen Siófokon az Érd győzött magabiztosan (23–30), majd a második találkozón hatalmas bravúrt végrehajtva a balatoniak örülhettek (30–32).

Az már a kezdés után nyilvánvalóvá vált, hogy a siófokiak nagyon akarják a bronzérmet, hiszen határozottan, keményen indították a mérkőzést, ráadásul Herr Orsolya klasszis szinten védett a kapuban. Már-már döbbenetes számban hárította az érdi lehetőségeket, emellett pedig három hétméterest is megfogott harminc perc leforgása alatt.

A második félidő elején minden ott folytatódott, ahol abbamaradt, a házigazdák irányítottak, állandósult a három- négy találatnyi balatoni előny, amely egészen a 46. percig ki is tartott. Ekkor azonban rövidzárlat állt be a Balaton- partiaknál, az érdiek ezt remekül kihasználva egy gól különbségre (24–23) zárkóztak fel. A lehetőséget megérezve a vendégek vérszemet kaptak, mindent egy lapra feltéve rohamozni kezdtek, de a hazaiak remekül állták a sarat, s a nehéz helyzetekben jobb döntéseket hozva nyertek, és ezzel ők lettek a 2011–2012-es női bajnokság bronzérmesei.

NŐI KÉZILABDA NB I
A 3. HELYÉRT, 3. MÉRKŐZÉS
Siófok KC-Galerius Fürdő–ÉTV-Érdi VSE 30–28 (15–12)
Siófok, 600 néző. Vezette: Horváth P., Marton
SIÓFOK: HERR O. - Bódi 1, ÁBRAHÁM 4, Bloj, MÖRTEL 11 (2), BOGDANOVICS 5, SZEPESI 6 (4). Csere: Lajtos (kapus), SZALAI B. 3, De Souza, Kiss O., Németh Cs. Szakmai igazgató: Imre Vilmos
Érd: Janurik - KOVÁCS ANNA 5, Pádár M. 1, Vukcevic 2, BOGNÁR B. 8, Tóth T. 9 (5), VINCZE M. 3. Csere: Gridnyeva, OGUNTOYE (kapusok), Kisfaludy, Szekeres, Tamás K., Wolf. Vezetőedző: Szabó Edina
Hétméteresek: 9/7, ill. 8/5
Kiállítások: 10, ill. 10 perc
IMRE VILMOS: – Mindannyian nagyon boldogok vagyunk, megemelem a kalapom a lányok küzdőszelleme előtt. Köszönjük nagyszerű szurkolótáborunknak, hogy ekkora mértékben támogattak bennünket, köszönöm mindenki munkáját, aki segített nekünk e siker megszerzésében.
SZABÓ EDINA: – A lányokkal együtt csalódott vagyok, viszont a szezonbeli eredménnyel nagyon elégedett vagyok. Herr Orsolya klasszisa eldöntötte a bronzérem sorsát, gratulálok az ellenfélnek!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik