Női kézi: Zácsik tartott attól, hogy még mélyebbre kerül

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.02.19. 12:06
A szezon első felét kihagyó Zácsik Szandra kezdőként öt góllal járult hozzá a Ferencváros Budaörs elleni sikeréhez a női kézilabda NB I szombati mérkőzésén. A balátlövő a találkozó után elismerte, még nagyon messze van régi önmagától, ezért is volt fontos, hogy a BL-meccsekkel ellentétben ezúttal sok lövést tudott vállalni.

„Kicsit izgultam a meccs előtt, mert ez volt az első a műtét óta, amikor kezdő voltam, és tartottam tőle, hogy ha nem jön ki a lépés, akkor még mélyebbre kerülök, ahonnét nagyon nehéz lett volna kimászni – idézi a fradi.hu Zácsik Szandrát. – A Bajnokok Ligája-meccseken szinte megmozdulni sem tudtam, de reméltem, hogy itt lesz lehetőség, ezért próbáltam kapura lőni sokat, hogy éles helyzetben is gyakoroljak és ne csak edzésen. Ugyanakkor az tény, hogy nagyon messze vagyok még a régi önmagamtól, de jót tett, hogy jól sikerült a mai mérkőzés.”fradi.hu Zácsik Szandrát. – A Bajnokok Ligája-meccseken szinte megmozdulni sem tudtam, de reméltem, hogy itt lesz lehetőség, ezért próbáltam kapura lőni sokat, hogy éles helyzetben is gyakoroljak és ne csak edzésen. Ugyanakkor az tény, hogy nagyon messze vagyok még a régi önmagamtól, de jót tett, hogy jól sikerült a mai mérkőzés.”

K&H NŐI KÉZILABDALIGA
FTC-RAIL CARGO HUNGÁRIA–BUDAÖRS HANDBALL 34–25 (17–13)
Elek Gyula Aréna, 400
néző. V: Felhő, Öcsi
FTC: SZIKORA – Faluvégi 2, Hornyák D. 1, Snelder 3, Kovacsics 2, ZÁCSIK 5, SCHATZL 5 (1). Csere: Bíró (kapus), Szekeres, Jovanovics 5 (3), Mészáros 2, Pena 1, Szarka 2, Szucsánszki 3, Lukács 3, Monori. Edző: Elek Gábor
BUDAÖRS: Andrási – JUHOS 9 (3), HORNYÁK Á. 5, Szabadfi, Pálos-Bognár 3, Karalyos 1, Kiskartali 1. Csere: Györkös, Schneck (kapusok), Ivanics, Horváth B. 1, Zsigmond 1, Hatala 2, Kovács A., Mézes 2, Kamuti. Edző: Mihály Attila
Az eredmény alakulása. 6. perc: 5–1. 11. p.: 10–4. 15. p.: 11–7. 20. p.: 14–8. 27. p.: 15–13. 42. p.: 24–17. 49. p.: 30–20
Kiállítások: 6, ill. 2 perc
Hétméteresek: 6/4, ill. 4/3
MESTERMÉRLEG
Elek Gábor:
– Az elmúlt hetekben nagyon nagy hőfokú csatákat vívtunk, ezekhez képest a mai mérkőzésen lejjebb adtunk, viszont nekünk a jövő héten kell újra ezer fokon égnünk.
Mihály Attila: – Nagyon fárasztó héten vagyunk túl, mind erőnlétileg, mind mentálisan, és ez a mérkőzésen is látszott. Örülök, hogy mindenkinek játéklehetőséget tudtam adni.

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik