nemzetisport.hu 2017.06.27 14:32 Frissítve: 2017.06.27 16:12

Női kézi-vb: Norvégia és Svédország is a mieink csoportjában

Kedden Hamburgban kisorsolták a december 1–17. között Németországban rendezendő női kézilabda-világbajnokság csoportjait. A magyar válogatott a negyedik kalapba kapott besorolást, s a B-csoportba kerültünk, többek között Norvégiával és Svédországgal.

A magyar válogatott a B-csoportba került (Fotó: Török Attila)

 

A házigazda németek döntése értelmében az első kalapban szereplő franciák az A-csoportba (Trier), a norvégok a B-be (Bietigheim-Bissingen), a dánok pedig a C jelű hatosba kerültek (Oldenburg), míg saját maguk a D-ben szerepelnek majd Lipcsében. Mindebből következik, hogy az első kalap negyedik tagja, Hollandia szintén a D-csoportban kap helyet.

A mieinket a B-csoportba húzták, ugyanide került a címvédő Norvégia mellett a 2014-es Eb-bronzérmes Svédország, illetve Csehország, Argentína és a szabadkártyás Lengyelország is.

Kim Rasmussen szövetségi kapitány volt, akinek örült, volt, akinek kevésbé.

„A 6. kalapból szerettem volna elkerülni a szabadkártyás lengyeleket, így nem örülök, hogy egy könnyebben legyőzhető csapat helyett őket kaptuk. A többi kalapból olyan ellenfelek kerültek a B-csoportba, amelyeknél erősebbeket és gyengébbeket is sorsolhattak volna számunkra, a norvégok erejét megtapasztaltuk az Eb-n, a svédeket sem tartom legyőzhetetlennek, a cseheknek pedig kifejezetten örülök, hiszen teljesen más helyzetben futunk neki a meccsnek, mint tavaly, amikor elhittük, hogy gyengébbek nálunk, most viszont pontosan tudjuk, mire számíthatunk ellenük. Semmiképpen sem szerettem volna, ha a D-csoportba kerülünk, hiszen ott szerepel a holland csapat, amelyet pillanatynilag a legerősebbnek tartok a világon, valamint a házigazda német együttes, így összességében nem olyan rossz a csoportbeosztásunk” – idézi Kim Rasmussent a keziszovetseg.hu.

A hatosok első négy helyezettje jut tovább, a magyar csapat az A jelű csoport egyik csapatával mérkőzhet meg a nyolcaddöntőben – az 1. helyezettek a negyedikekkel, a másodikak a harmadikokkal csapnak össze.

A csoportmeccseket Trierben, Bietigheim-Bissingenben, Oldenburgban és Lipcsében rendezik, a nyolcaddöntőkre és a negyeddöntőkre Magdeburgban, illetve Lipcsében kerül sor, míg az utolsó négy mérkőzésnek (elődöntők, bronzmérkőzés, döntő) Hamburg ad otthont.

NŐI KÉZILABDA-VB (NÉMETORSZÁG, DECEMBER 1–17.)
A CSOPORTOK BEOSZTÁSA

A-CSOPORT (Trier)
Franciaország
Románia
Spanyolország
Szlovénia
Angola
Paraguay

B-CSOPORT (Bietigheim-Bissingen)
Norvégia
Svédország
Csehország
Magyarország
Argentína
Lengyelország

C-CSOPORT (Oldenburg)
Dánia
Oroszország
Brazília
Montenegró
Japán
Tunézia

D-CSOPORT (Lipcse)
Hollandia
Németország
Szerbia
Dél-Korea
Kína
Kamerun

KIEMELÉS A SORSOLÁSRA

1. kalap: Norvégia (B-csoport), Hollandia (D-csoport), Franciaország (A-csoport), Dánia (C-csoport)
2. kalap: Románia, Németország (D-csoport), Oroszország, Svédország
3. kalap: Szerbia, Csehország, Spanyolország, Brazília
4. kalap: Magyarország, Montenegró, Szlovénia, Dél-Korea
5. kalap: Angola, Japán, Argentína, Kína
6. kalap: Paraguay, Tunézia, Kamerun, Lengyelország

ELLENFÉLNÉZŐ

NORVÉGIA
Olimpia: 1. (2008, 2012), 2. (1988, 1992), 3. (2000, 2016), 4. (1996)
Világbajnokság: 1. (1999, 2011, 2015), 2. (1997, 2001, 2007), 3. (1986, 1993, 2009), 4. (1995), 5. (2013), 6. (1990, 2003), 7. (1971, 1982), 8. (1973, 1975), 9. (2005)
Európa-bajnokság: 1. (1998, 2004, 2006, 2008, 2010, 2014, 2016), 2. (1996, 2002, 2012), 3. (1994), 6. (2000)
Örökmérleg a magyarok ellen: 79 mérkőzés, 26 győzelem, 3 döntetlen, 50 vereség
Legutóbbi mérkőzés (2016. december 13., Eb-középdöntő): Norvégia–­Magyarország 24–23 (11–9)

SVÉDORSZÁG
Olimpia: 7. (2016), 8. (2008), 11. (2012)
Világbajnokság: 6. (1993), 8. (1957, 2001), 9. (2011, 2015), 11. (1995), 13. (1990, 2009)
Európa-bajnokság: 2. (2010), 3. (2014), 6. (2006), 7. (1994), 8. (1996, 2012, 2016),  9. (2008), 14. (2004), 15. (2002)
Örökmérleg a magyarok ellen: 24 mérkőzés, 3 győzelem, 4 döntetlen, 17 vereség
Legutóbbi mérkőzés (2010. december 15., Eb-középdöntő): Svédország–Magyarország 24–19 (10–12)

CSEHORSZÁG

Olimpia: nem szerepelt
Világbajnokság: 13. (1997), 13–16. (1995), 15. (2003, 2013), 19. (1999)
Európa-bajnokság: 8. (1994, 2002), 10. (2016), 12. (2012), 15. (2004)
Örökmérleg a magyarok ellen: 15 mérkőzés, 1 győzelem, 14 vereség
Legutóbbi mérkőzés (2016. december 5., Eb-csoportkör): Csehország–Magyarország 27–22 (13–10)

LENGYELORSZÁG
Olimpia: nem szerepelt
Világbajnokság: 4. (2013, 2015), 5. (1973), 6. (1978), 7. (1957, 1962, 1975),  8. (1965, 1997), 9. (1990), 10. (1993), 11. (1999, 2007), 13. (1986), 19. (2005)
Európa-bajnokság: 5. (1998), 8. (2006), 11. (1996, 2014), 15. (2016)
Örökmérleg a magyarok ellen: 78 mérkőzés, 10 győzelem, 4 döntetlen, 64 vereség
Legutóbbi mérkőzés (2016. március 13., Eb-selejtező): Magyarország–Lengyelország 25–26 (16–17)

ARGENTÍNA
Olimpia: 12. (2016)
Világbajnokság: 18. (2015), 19. (2009, 2013), 20. (2005, 2007), 22. (2003), 23. (2011), 24.(1999)
Pánamerikai játékok: 1. (2009), 2. (2003, 2005, 2007, 2011, 2013), 3. (1999, 2015, 2017), 4. (1986, 1991, 1997, 2000)
Örökmérleg a magyarok ellen: 1 mérkőzés, 1 vereség
Legutóbbi mérkőzés (2014. augusztus 9., Petrobas-kupa):
Magyarország–Argentína 48–19 (23–12)

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

2017.09.23 11:58:45

Kézilabda HATÁR DÁVID

A Nantes elleni vereség után jó játékkal javított a BL-ben Carlos Pastor csapata.

2017.09.23 16:02:06

Kézilabda nemzetisport.hu

A németek elhúztak a második félidőben, de a szenzációs Lékai és Nagy vezérletével fordított a Veszprém.

2017.09.17 18:55:36

Kézilabda nemzetisport.hu

Hiába kezdett jól a Szeged, végül simán kikapott a francia csapat otthonában.

2017.09.16 17:10:44

Kézilabda nemzetisport.hu

A szünetben még vezető szlovén csapat az utolsó tíz percre teljesen elkészült az erejével.

2017.09.15 23:41:58

Kézilabda KUN ZOLTÁN

NS-VÉLEMÉNY. Ha Messi elszívna napi két doboz Symphoniát, már nem ő lenne »a« Messi?