Női kézi-vb: Neagu semmi jót nem látott a románok játékában

B. M.B. M.
Vágólapra másolva!
2019.11.30. 16:43
null
Neagut (a labdával) még zavarja a korábbi térdsérülése (Fotó: IHF)
A brassói játékosok doppingbotránya és távolmaradása ellenére a román kézilabda-társadalom igencsak optimistán várta a világbajnokság első mérkőzését, mondván, a spanyolok ellen mindig jól ment a női válogatottnak. Ehhez képest az elmúlt nyolc év legsúlyosabb vereségébe szaladtak bele Neaguék, a 31–16-os eredménynél nagyobb különbséggel legutóbb Franciaország verte meg Romániát, 39–20-ra a brazíliai világbajnokságon.

Tomas Ryde szövetségi kapitány csapata tapasztalatlanságára fogta a súlyos vereséget, mondván, érzése szerint mindent megtett, amit lehetett. A mérkőzés elején még pihentetett, majd hat gólt szerző Cristina Neagu sokkal kritikusabb volt, amondó: semmi jót sem tudott felfedezni a csapat játékában. A csapatkapitány beismerte, hogy tavaly decemberben megműtött térde még mindig zavarja a játékban.

Tudtuk, mit játszanak a spanyolok, néhány társam még nálam is jobban, mert spanyol játékosok a csapattársaik. De semmi sem működött, semmit sem tudtunk megvalósítani a terveinkből. Gólt gól után kaptunk minden támadásukból, ilyen körülmények között nem lehetnek elvárásaink” – nyilatkozta Neagu.

Az egyetlen román sportújság, a Gazeta Sporturilor megalázó vereségről ír, a tudósítás szerint a szombati meccs alapján a román válogatottnak semmi keresnivalója nincs a tornán. A Digisport tévécsatorna honlapja katasztrofális bemutatkozásnak minősítette a mérkőzést.

A ProSport portál pedig a kudarc fő felelősének a Román Kézilabda-szövetséget nevezte meg, amely tavasszal túl könnyen lemondott Ambros Martínról, helyére pedig azt a Rydét nevezte ki szövetségi kapitánynak, aki két romániai időszakát leszámítva sehol sem edzősködött az elmúlt évtizedben. A cikk következtetése szerint Romániának legutóbb a 2001-es olaszországi világbajnokságon volt ennyire gyenge csapata.

NŐI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG, JAPÁN
CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ

C-CSOPORT
Románia–Spanyolország 16–31 (9–16)
További eredmények
MAGYARORSZÁG–Kazahsztán 39–15 (22–8)
Montenegró–Szenegál 29–25 (14–15)

A C-CSOPORT ÁLLÁSA
1. MAGYARORSZÁG 1 1 39–15 +24 2
2. Spanyolország 1 1 31–16 +15 2
3. Montenegró 1 1 29–25 +4 2
4. Szenegál 1 1 25–29 –4 0
5. Románia 1 1 16–31 –15 0
6. Kazahsztán 1 1 15–39 –24 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik