Női kézi-vb: az MKSZ a közvetlen kijutást vagy az olimpiai selejtező elérését várja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.12.01. 12:53
null
Görbicz Anita és az 1000-es mez (Fotó: keziszovetseg.hu)
Négy nappal a dániai női világbajnokság rajta előtt sajtótájékoztatót tartott a Magyar Kézilabda-szövetség. Kocsis Máté, az MKSZ első embere elmondta, az elnökség hivatalos célként az olimpiai kvalifikáció közvetlen megszerzését vagy az ötkarikás selejtezőn való részvétel kiharcolását, azaz a legjobb hét közé kerülést fogalmazta meg hivatalos célként.

Az eseményen Kocsis Máté ezredik válogatottbeli gólja alkalmából különleges mezzel ajándékozta meg a nemzeti együttes kapitányát, Görbicz Anitát.

„Nagyon jól esett a köszöntés, a legfontosabb azonban a csapat szereplése. Bár kisfiam még fél éves sincs, ugyanazt a munkát végzem, mint a többiek. A baba itthonról szurkol majd nekem, így én is jobban tudok majd koncentrálni!” – fogalmazott Görbicz.

„Minden feltételt biztosítottunk a válogatottnak az eredményes felkészüléshez. Elsődleges célja a válogatottaknak az olimpiai részvétel kiharcolása. Azt gondoljuk, hogy jó esélyekkel vágunk neki a két tornának. A közvéleménytől is azt kérem, mindenki szurkoljon a csapatainknak!” – mondta el az MKSZ elnöke.

Kocsis hozzátette, az IHF a mai napon arról adott tájékoztatást, hogy pályázni lehet a kvalifikációs tornák rendezésére, és az MKSZ mind a nők, mind a férfiak esetében élni fog a lehetőséggel.

Novák András főtitkár beszélt a prémiumokról, az elnökség összesen bruttó 40 millió forintot oszt szét. 4 millió járt az Ausztria elleni vb-selejtezőért, 12 milliót adnak a kvalifikációs tornára való kijutásért, újabb 24 milliót pedig az olimpiai szereplés eléréséért lehet kapni.

Pálinger Katalin csapatmenedzser egy történetet is megosztott a válogatott életéből. Elmondta, hogy egyik este egy étteremben három különböző asztalt kaptak, a lányok azonban maguktól összetolták őket, ez is mutatja, mennyire összetartó az együttes.

Németh András szövetségi kapitány kifejtette, ideálisan alakult a felkészülés eddig (mindössze Bulath Anitának és Hornyák Dórának volt kisebb sérülése), amit elterveztek, maradéktalanul el tudták végezni. Az első három ellenfélről tiszta képünk van, ezekre a meccsekre már az edzéseken is készülünk.

A válogatott 18 játékossal utazik ki a tornára, a keret a csütörtöki elutazásig még 19 fővel készül.

A magyar férfiválogatott december 13-án kezdi meg a felkészülést a januári, lengyelországi Európa-bajnokságra. A csapat célja megegyezik a női együttesével: fókuszban az olimpiára, illetve az olimpiai selejtezőtornára való kijutás.

A sajtótájékoztatón elhangzott az is, hogy december 1-jétől 24-ig 10 százalékos kedvezménnyel kaphatók a jegyek a májusban Budapesten sorra kerülő női kézilabda Bajnokok Ligája FINAL4-ra.

>> A MAGYAR VÁLOGATOTT JÁTÉKOSAINAK NÉVJEGYEI

A MAGYAR NŐI VÁLOGATOTT 19 TAGÚ KERETE
Kapusok:
Bíró Blanka (Ipress Center Vác), Janurik Kinga (Érd), Kiss Éva (Győri Audi ETO)
Jobbszélsők: Bódi Bernadett (Győr), Kovacsicz Mónika (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Jobbátlövők: Hornyák Dóra (FTC), Planéta Szimonetta (Győr), Tomori Zsuzsanna (Győr)
Irányítók: Görbicz Anita (Győr), Szucsánszki Zita (FTC)
Beállók: Mayer Szabina (Fehérvár KC), Szamoránsky Piroska (FTC)
Balátlövők: Bulath Anita (Dunaújvárosi Kohász KA), Triscsuk Krisztina (Dunaújváros), Zácsik Szandra (FTC)
Balszélsők: Erdősi Ildikó (Siófok KC), Korsós Dorina (Győr), Kovacsics Anikó (Győr)
Védő: Szekeres Klára (FTC)
Szövetségi kapitány: Németh András
Edző: Köstner Vilmos
Csapatmenedzser: Pálinger Katalin

NŐI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG, DÁNIA (2015. december 5–20.)
CSOPORTBEOSZTÁS

A-csoport (Herning): Dánia, Montenegró, MAGYARORSZÁG, Japán, Tunézia, Szerbia
B-csoport (Naestved): Kuba, Svédország, Hollandia, Lengyelország, Kína, Angola
C-csoport (Kolding): Brazília, Franciaország, Argentína, Dél-Korea, Kongói DK, Németország
D-csoport (Frederikshavn): Norvégia, Spanyolország, Románia, Oroszország, Puerto Rico, Kazahsztán

A MAGYAR VÁLOGATOTT PROGRAMJA
December 5., szombat: Magyarország–Tunézia 18.00
December 6., vasárnap: Szerbia–Magyarország 18.30
December 8., kedd: Montenegró–Magyarország 18.30
December 9., szerda: Magyarország–Dánia 20.45
December 11., péntek: Magyarország–Japán 16.15
(A csoport első négy helyezettje jut a nyolcaddöntőbe, amelyben a B-csoport egyik továbbjutójával találkozik a nyolc közé jutásért. A világbajnok közvetlenül kijut a riói olimpiára, a 2–7. helyezettek részt vehetnek a 2016 márciusában sorra kerülő olimpiai selejtezőkön.)

A TOVÁBBI PROGRAM
Nyolcaddöntők: december 13., 14.
Negyeddöntők: december 16.
Elődöntők, az 5–8. helyért: december 18.
Döntő, a 3. helyért, az 5. helyért, a 7. helyért: december 20.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik