Női kézi: Vannak fájdalmaim, lőni még nem merek – Szucsánszki

Vágólapra másolva!
2017.10.13. 09:02
Szucsánszki Zita, az FTC-Rail Cargo Hungaria női kézilabdacsapatának irányítója a Vardar Szkopjéval szemben elveszített (34–31) Bajnokok Ligája-mérkőzésen tért vissza a pályára súlyos vállsérülése után. A 30 esztendős kiválóság a FradiMédiának elmondta, vannak még fájdalmai, valamint szót ejtett a soron következő, Larvik elleni BL-meccsről is.

„Örültem, hogy megint játszhatok, lőni még nem mertem, de lassan ennek is eljön az ideje. Napról napra javul az állapotom. Fájdalmak vannak, és lesznek is valószínűleg, úgyhogy ezzel most már együtt kell élnem” – mondta Szucsánszki, aki a zöld-fehérek szombati ellenfeléről, a Larvikról is elmondta a véleményét.„Örültem, hogy megint játszhatok, lőni még nem mertem, de lassan ennek is eljön az ideje. Napról napra javul az állapotom. Fájdalmak vannak, és lesznek is valószínűleg, úgyhogy ezzel most már együtt kell élnem” – mondta Szucsánszki, aki a zöld-fehérek szombati ellenfeléről, a Larvikról is elmondta a véleményét.

„Annyiban meglepetést okozhatnak nekünk, hogy nem nagyon ismerjük őket. Láttuk a Thüringer HC elleni meccsüket (amelyet 31–27-re elveszítettek – a szerk.), illetve azokat, amelyeket a bajnokságban játszottak. Több arcuk van, a BL-mérkőzésre nagyon összeszedték magukat” – vélekedett a Ferencváros irányítója.

Az FTC és a Larvik szombaton 18 órakor csap össze a Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik