Női kézilabda-vb: Szlovákia ellen harcolhatjuk ki a szereplést

Vágólapra másolva!
2016.12.17. 15:35
null
A magyar válogatott Szlovákia ellen lép pályára a selejtezőben (Fotó: MKSZ/Kovács Anikó)
Göteborgban kisorsolták a 2017-es női kézilabda-világbajnokság selejtezőjének párosítását. Az Eb-n a 12. helyen végző magyar csapat az 1. kalapba került és Szlovákiát kapta.

 

A házigazda Németország, a címvédő Norvégia automatikusan kijutott a vb-re, ahogyan az Eb-elődöntőbe jutó Franciaország, Hollandia és Dánia. Hozzájuk csatlakozik még Európából a kilenc selejtezős párharc továbbjutója.

Az elsőként kihúzott csapat játssza otthon az első meccset. Az első mérkőzéseket június 9. és 11. között, a visszavágókat június 13. és 15. között rendezik.

„Közepesnek tartom a sorsolást, kaphattunk volna nehezebb, de könnyebb ellenfelet is a szlovák válogatottnál. Ellenfelünk szervezett csapat, fel kell készülnünk ellenük, és fókuszáltan, odafigyelve kell megvívnunk a selejtezőket, hogy ott legyünk a németországi világbajnokságon” – nyilatkozta a magyar szövetség honlapján Kim Rasmussen szövetségi kapitány.

Az MKSZ honlapjának statisztikai kimutatása szerint a két válogatott eddig 18 alkalommal találkozott egymással, a magyarok 15, a szlovákok egy meccset nyertek meg, kétszer pedig döntetlen született.

Legutóbbi összecsapásuk az idén június 1-jén játszott Európa-bajnoki selejtező volt Nagymihályon (Michalovce), amelyet a vendég magyar együttes 32–23-ra megnyert.

A németországi vb-t 2017. december 1. és 17. között rendezik meg, míg a csoportok sorsolását június 27-én tartják Hamburgban.

Az említett biztos európai résztvevők mellett Angola, Tunézia és Kamerun az előző Afrika-bajnokság dobogósaként már szintén kivívta a vb-szereplés lehetőségét.

NŐI KÉZILABDA-VB 2017
SELEJTEZŐ

Magyarország–Szlovákia
Montenegró–Fehéroroszország
Olaszország–Szerbia
Oroszország–Lengyelország
Románia–Ausztria
Ukrajna–Spanyolország
Horvátország–Szlovénia
Csehország–Törökország
Macedónia–Svédország

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik