Női kézi: „Szép volt, Detti!” – gálameccsel búcsúztatták el Ferlinget

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.28. 18:31
null
Ferling Bernadett elbúcsúzott a dunaújvárosi közönségtől (Fotó:<a href="http://duol.hu/noi_kezilabda/a-kettes-mez-visszavonult-1722473" target="_blank"> duol.hu</a>)
Elbúcsúztatták Ferling Bernadettet, a Dunaújváros női kézilabdacsapatának korszakos játékosát, aki 150 alkalommal öltötte magára a magyar válogatott címeres mezét. A helyi sportcsarnokban rendezett bemutató- és gálamérkőzésen sikeredzők és Bajnokok Ligája-győztesek is pályára léptek. A kétszer tizenöt perces meccset a rózsaszín mezben játszó csapat 22–20-ra megnyerte a „kékek” ellen, Ferling mindkét együttesben szerzett gólokat.

A gálameccs előtt a szervezők filmbejátszással kedveskedtek az „ünnepeltnek”, majd az Akadémia utánpótláskorú játékosai Kelet–Nyugat mérkőzést vívtak egymással.

A fiatalok összecsapása után bemutatták a „Detti és Barátai” elnevezésű All-Star-csapat játékosait, a korábbi klasszisok közül Ferling Bernadett mellett pályára lépett többek között Pálinger Katalin, Farkas Andrea, Németh Helga, Siti Bea, Balogh Bea, Gáspár Gabriella és Radulovics Bojana is.

A látványos, sok gólt hozó, gyönyörű megoldásokkal tarkított, kétszer tizenöt perces mérkőzésen a rózsaszín mezben pályára lépő csapat 22–20-ra legyőzte a „kékeket”. A találkozó utolsó percét minden mezőnyjátékos a pályán töltötte, sőt Ferling korábbi edzői közül Mátéfi Eszter, Kiss Szilárd és Imre Vilmos, valamint Bába Mihály gyúró is beállt.

A meccset követően a társak felkapták a búcsúzó klublegendát, és a magasba dobálták, miközben a szurkolók felállva tapsolva a „Szép volt, Detti!” rigmust skandálták.

„Nagyon boldog vagyok, s egyben rendkívül hálás is, őszinte szívvel köszönöm mindenkinek ezt a csodálatos délutánt. Nagyon izgultam előtte, még most is teljesen fel vagyok pörögve, eddig kibírtam sírás nélkül, de biztosan eljön majd annak is az ideje, ahogy kibontom az ajándékokat, s leülepednek bennem a mai nap történései” – mondta Ferling a gálameccs után a kohaszkezi.hu-nak.

Ferling Bernadett húsz évig kézilabdázott Dunaújvárosban, a nehéz időkben sem hagyta cserben szeretett csapatát. A magyar bajnokságot és a Magyar Kupát ötször-ötször nyerte meg az újvárosi együttessel, melynek játékosaként 1998-ben EHF.kupa-, egy évvel később Bajnokok Ligája-győzelmet ünnepelhetett. A világbajnoki ezüst- és Európa-bajnoki bronzérmes játékos a magyar válogatottban 150 mérkőzésen 342 gólt szerzett.

Ferling nem szakad el a sportágtól és szeretett csapatától, a jövőben a szakmai stábban fog szerepet vállalni erőnléti edzőként.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik