Női kézi: Sokkal jobb két jó játékos közül választani - Németh

P. B.P. B.
Vágólapra másolva!
2014.07.30. 11:56
null
Németh András szerint van átjárás a keretek között (Fotó: Veres Viktor)
Mint tegnap beszámoltunk róla, huszonkét játékossal vág neki a csütörtökön kezdődő felkészülési hétnek a magyar női kézilabda-válogatott, és a cél az, hogy Németh András együttese a lehető legjobb állapotba kerüljön a magyar–horvát közös rendezésű decemberi Európa-bajnokságra. A névsorban – legalábbis az A-válogatottéban – nincs meglepetés, ezek a játékosok szerepeltek a június eleji, Szlovákia elleni, südstadti edzőmérkőzésen is, illetve csatlakozik a kerethez az akkor pihenőt kapó Görbicz Anita.

Július 31-én két napig Budapesten edz a keret, majd a szabad hétvégét követően augusztus 4-től Balatonalmádiban folytatódnak a tréningek, péntektől pedig Kecskeméten, felkészülési tornán bizonyíthatnak a játékosok Angola, Románia és a magyar B-válogatott ellen, amely Köstner Vilmos vezetésével augusztus 6-tól edzőtáborozik Kecskeméten.

„Mészáros Rea talpa megsérült, a ferencvárosi beállós kiesése kicsit bezavart az elképzeléseimbe, Horváth Bernadett került be a helyére a Fehérvárból. Ilyenkor benne van, hogy a beugró nagyon jó teljesítményt nyújt, amivel nehéz helyzetbe hozza a kapitányt. De inkább emiatt legyen álmatlan éjszakám, sokkal jobb két jó játékos közül választani – mondta Németh András szövetségi kapitány, aki már Horváth játékára fókuszálva nézte meg kedd délután a Vác–Fehérvár felkészülési meccset is. – Lesz átjárás a két magyar csapat között, lesznek, akik átjátszanak a másik együttesben is. Verseny van a keretben, ez pedig jót tesz az együttesnek, és jó teljesítménnyel a B-keretből az A-csapatba is be lehet kerülni. Megnézzük, ki mire képes, mit tud."

Németh szerint a március végi, Horvátország elleni felkészülési találkozókon akadtak problémák, a szlovákok ellen viszont már jobb volt a játék, most pedig két erős felmérő meccs következik Angola és a románok ellen. Ezek után lesz érdemes arról beszélni, van-e kifejezetten lyukas poszt a csapatban. A trénernek ugyanakkor az eddigi összetartások során pontos játékukkal kellemes meglepetést szereztek a szélsők, míg azzal nem mondunk újdonságot, hogy a legerősebb poszt a válogatottban az irányító – az együttes taktikája miatt nagy teher hárul az itt játszókra.

„Szlovákia ellen nagyon kevés gólt kaptunk, és gyorsan is sikerült játszanunk – említette a június 5-i meccs pozitívumait a kapitány. – Erre kell törekednünk Kecskeméten és később is. A kapusteljesítmény is jó volt, ami megnyugtató, hiszen ezen a poszton azért nem állunk annyira jól. Nem rendelkezünk olyan átlövőkkel sem, akik tíz-tizenkét méterről bevágják a labdát. A mi fegyverünk az, ha felgyorsítjuk a játékot, amit agresszív védekezésre és csapdázásra alapozunk, az irányítóknak kell minél előbb felhozniuk a labdákat, a szélsőknek pedig rögtön indulniuk. Folyamatosan építjük a taktikát, a márciusi összetartáskor elvégzett sok munkának volt értelme, noha nem könnyű átállniuk a játékosoknak a klubjaikban megszokott másfajta játékról. Először a stratégiát kellett megtalálnunk, majd a megfelelő játékosokat, akiknek az egyéniségüket is hozzá kell adniuk a csapat teljesítményéhez."

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Bíró Blanka (Ipress Center Vác), Kiss Éva (Fehárvár KC), Víg Vivien (Dunaújvárosi KKA)
Jobbszélsők: Bognár-Bódi Bernadett (Győri Audi ETO), Kovacsicz Mónika (FTC-Rail Cargo Hungaria), Orbán Adrienn (Győri Audi ETO)
Jobbátlövők: Planéta Szimonetta (Győri Audi ETO), Soós Viktória (FTC-Rail Cargo Hungaria), Tomori Zsuzsanna (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Irányítók: Görbicz Anita (Győri Audi ETO), Szucsánszki Zita (FTC-Rail Cargo Hungaria), Temes Bernadett (Metzingen, német), Tóth Gabriella (Mosonmagyaróvár)
Beállók: Horváth Bernadett (Fehérvár KC), Mayer Szabina (Fehérvár KC), Szamoránsky Piroska (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Balátlövők: Bulath Anita (Dunaújvárosi KKA), Klivinyi Kinga (Érd), Triscsuk Krisztina (Érd)
Balszélsők: Erdősi Ildikó (Siófok Galerius Fürdő), Kovacsics Anikó (Győri Audi ETO), Schatzl Nadine (Érd)
Szövetségi kapitány: Németh András
Csapatmenedzser: Pálinger Katalin

A MAGYAR B-VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Herr Orsolya (Győri Audi ETO), Szemerey Zsófi (Mosonmagyaróvár), Szikora Melinda (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Jobbszélsők: Azari Fruzsina (Dunaújvárosi KKA), Lukács Viktória (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Jobbátlövők: Kovács Anna (Érd), Szekerczés Luca (Siófok Galerius Fürdő)
Irányítók: Kudor Kitti (DVSC TVP), Kurucz Ivett (Mosonmagyaróvár)
Beállók: Cifra Anita (FTC-Rail Cargo Hungaria), Fülöp Andrea (Ipress Center Vác)
Balátlövők: Hornyák Dóra (Ipress Center Vác), Szekeres Klára (Érd), Tilinger Tamara (Fehérvár KC)
Balszélsők: Szarka Adrienn (FTC-Rail Cargo Hungaria), Vincze Melinda (Dunaújvárosi KKA)
Edző: Köstner Vilmos

A KECSKEMÉTI FELKÉSZÜLÉSI TORNA PROGRAMJA
Augusztus 8., péntek:
15.30 Angola–Románia
18.00 Magyarország–Magyarország B
Augusztus 9., szombat:
16.00 Angola–Magyarország (tv: Duna)
18.30 Románia–Magyarország B
Augusztus 10., vasárnap:
13.15 Magyarország B–Angola
14.55 Csörgőlabda-bemutató
16.30 Magyarország–Románia (tv: m1)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik