Női kézi: Németh András már nem kísérletezget, nagyrészt megvan a vb-keret

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.09.30. 12:31
null
A selejtezők után már csak a közvetlen felkészülés marad a vb előtt (Fotó: Szabó Miklós)
Úgy nevezte meg választottjait a jövő heti, Szlovákia és Finnország elleni Európa-bajnoki selejtezőkre Németh András, a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya, hogy nem kis részben a decemberi olimpiai kvalifikációs világbajnokságra is keretet hirdetett. Mint megírtuk, Görbicz Anita is újra meghívót kapott.

 

„Fontos volt, hogy Anita most is velünk legyen, ismét átvegye velünk a taktikai elemeket, kicsit visszaszokjon a válogatottba. Bízunk benne, hogy decemberre játékba lendül, hiszen szükségünk lenne rá" – mondta Németh András, aki a térdszalagszakadása után megműtött Tóth Gabriellát elveszítette irányítóposzton.

Azt a felvetést ugyanakkor sebesen visszautasította a kapitány, hogy Görbicz a csütörtöki, Szlovákia elleni Eb-selejtezőn majd egy agyonnyert meccsen gálázgatva tér vissza.

„Óva intek mindenkit attól, hogy lebecsüljük a szlovákokat, annak ellenére, hogy tavaly huszonhárom góllal győztük le őket – szögezte le a szakember. – A nyári, spanyolok elleni vb-selejtezőjükön idegenben csak azért kaptak ki hat góllal, mert volt tíz nagyon rossz percük, otthon pedig döntetlent játszottak, akárcsak tavasszal mi. Ettől még nyilván csak a győzelem elfogadható csütörtökön, akárcsak vasárnap Finnországban, de nem fogjuk félvállról venni egyik meccset sem."

Ami pedig a selejtezők mögöttes tartalmát illeti, ezek egyúttal felkészülési mérkőzések is, hiszen már csak a vb-rajt előtti héten találkozik a válogatott, úgyhogy minden perc drága.

„Ennek megfelelően nem nagyon kísérletezünk, ennyivel egy világverseny előtt már az állandóságnak kell jellemeznie a csapatot – vélte Németh András. – Persze ha a szintén szülés után visszatérő Zácsik Szandra – aki a nyári összetartáskor velünk volt – formába lendül, vele még érdemes lesz számolni, ám újoncokkal már aligha. A most behívott Korsós Dorina sem az, elvégre tavasszal a kerettel készült, a spanyolok elleni nem hivatalos találkozónkon pályára is lépett. Ott vagyok a bajnokikon, figyelem mindenki teljesítményét, de azért tudni kell, hogy vannak olyan játékosok, akiknek hiába megy bármennyire jól az NB I-ben, a következő szintet nem feltétlenül tudják megugrani. Szóval legnagyobbrészt összeállt a keret decemberre is."

A MAGYAR NŐI VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok:
Kiss Éva (Győri Audi ETO KC), Bíró Blanka (Ipress Center-Vác), Janurik Kinga (Érd)
Jobbszélsők: Bódi Bernadett (Győr), Kovacsicz Mónika (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Jobbátlövők: Planéta Szimonetta, Tomori Zsuzsanna (mindkettő Győr)
Irányítók: Görbicz Anita, Kovacsics Anikó (mindkettő Győr), Szucsánszki Zita (FTC)
Beállók: Mayer Szabina (Fehérvár KC), Mészáros Rea, Szamoránsky Piroska (FTC)
Balátlövők: Bulath Anita, Triscsuk Krisztina (mindkettő Dunaújvárosi Kohász KA), Hornyák Dóra (FTC)
Balszélsők: Erdősi Ildikó (Siófok KC), Korsós Dorina (Győr)
Szövetségi kapitány: NÉMETH András
Csapatmenedzser: PÁLINGER Katalin

EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐK
5. CSOPORT

1. FORDULÓ
2015. október 7., 20.00, Lublin: Lengyelország–Finnország
2015. október 8., 18.00, Dabas: Magyarország–Szlovákia (tv: M4 Sport)
2. FORDULÓ
2015. október 10., 18.00, Vágsellye: Szlovákia–Lengyelország
2015. október 11., 13.00, Raseborg (Karjaa): Finnország–Magyarország (tv: Sport1)

A csoport első két helyezettje (valamint a hét selejtezőcsoport legjobb 3. helyezettje) vehet részt a 2016. december 4–18. között sorra kerülő svédországi Európa-bajnokságon.

A TOVÁBBI PROGRAM
3. FORDULÓ (2016. március 9–10.)

Lengyelország–Magyarország
Finnország–Szlovákia
4. FORDULÓ (2016. március 12–13.)
Magyarország–Lengyelország
Szlovákia–Finnország
5. FORDULÓ (2016. június 1–2.)
Szlovákia–Magyarország
Finnország–Lengyelország
6. FORDULÓ (2016. június 4–5.)
Magyarország–Finnország
Lengyelország–Szlovákia

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik