Női kézi NB I: papírformát borítana a Fehérvár - irány az 1-4.!

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.09.01. 13:09
Egyértelmű cél, hogy új edzővel és új játékosokkal megerősödve az NB I-ben és a Magyar Kupában is a legjobb négy közé jusson a csapat – mondta Balássi Imre, a Fehérvár KC elnöke a hétfői, szezonnyitó sajtótájékoztatón, Székesfehérváron.

Balássi emlékeztetett arra, hogy az előző szezonokban nem teljesítették a célkitűzéseket, és nagy csalódásnak nevezte, hogy most nem indulhatnak nemzetközi kupában, ugyanakkor jövőre ismét megcélozzák azt.

Jelezte, hogy a bajnokság rendkívül erős lesz, mert minden rivális megerősödött a nyár folyamán, így 6-7 csapat küzd majd a négybe kerülésért.

Bakó Botond vezetőedző szintén kiélezett küzdelmet vár a bajnokságban. Megemlítette, hogy papíron vannak esélyesebb csapatok a négy közé kerülésre, de igyekeznek felborítani a papírformát.

Siti Beáta, az FKC másodedzője kiemelte: az edzőmeccsek alapján nehéz megítélni a csapat erejét, mert többen sérüléssel bajlódtak a felkészülés során. Komoly ellenfelek ellen készültek, ám az első bajnokira – szerdán a vendég Debrecen ellen – nem lesznek készen, s taktikailag még érniük kell. Úgy vélte, harapós, küzdős társaság lesz a fehérvári, amely jó fizikai és mentális állapotban bárkinek a dolgát megnehezítheti.

A Fehérvár KC a nyár folyamán leigazolta Dora Lackovic horvát átlövőt, Natasa Savko szerb kapust, Tanja Bogoszavljevics szerb irányítót, Csáki Viktória jobbszélsőt, valamint két japánt, Isitate Majuko irányítót és Tanabe Juki balszélsőt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik