Női kézi NB I: kidőltek a mosonmagyaróvári bástyák

VINCZE SZABOLCSVINCZE SZABOLCS
Vágólapra másolva!
2018.09.13. 15:39
null
Nem indult fényesen az idény a mosonmagyaróváriaknak (Fotó: mkcse.hu)
Két vereséggel kezdte az élvonalbeli női kézilabdaszezont az újonc Mosonmagyaróvár, ami ugyan kalkulálható volt, de az eddig szerzett kevés gól magyarázatra szorul.

 

Az elmúlt időszak egyik legígéretesebb feljutójának tűnik a mosonmagyaróvári női kézilabdacsapat, pedig a magyar élvonalban egyre nehezebb megállni a helyét bármilyen alakulatnak, pláne egy olyannak, amely a másodosztályból érkezett. Bognár Róbert csapata ráadásul nem is kapott könnyű ellenfeleket az első két fordulóban, a nagyra törő Kisvárdától és a stabil Bajnokok Ligája-résztvevő FTC-től is kikapott, ami önmagában még sem vállalhatatlan, sem meglepő nem lenne, de az a statisztikai adat mindenképpen magyarázatra szorul, hogy az első meccsen 16, a másodikon pedig csak 13 gólt szerzett az együttes.

„Kezdődött azzal, hogy a Győr ellen felkészülési meccsünkön saroksérülést szenvedett és kiesett az első számú hármas védőnk, Gyimesi Kitti – kezdte Bognár. – Ez már négy hete történt, és nemrég ugyan elkezdett edzeni, de a sérülése krónikus, hol jobb, hol rosszabb, így mi sem tudjuk, pontosan mikor számolhatunk újra vele. Aztán két nappal a szezonrajt előtt kiesett az együttes első számú irányítója, Farkas Veronika is, aki jól tud szervezni és előkészíteni, nyugodt szívvel rá lehetett bízni a csapat irányítását.”

Egy feljutó csapatnak már ez is nagy érvágás lenne, de a kisvárdai nyitómeccs tizedik percében megsérült a balszélső Bízik Réka, akinek egy leindításnál beszakadt a combja, és ölben kellett levinni a pályáról. Ez annyit jelentett, hogy Bognár Róbertnek onnantól kezdve három alapemberrel kevesebbel kellett terveznie, a csapat így állt ki a Fradi ellen, és ilyen körülmények között szerzett tizenhárom gólt – a második félidőben összesen hatot.

„A Kisvárda ellen egy kicsit okosabb játékkal szorosabb eredményt is elérhettünk volna, a zöld-fehérek ellen pedig már nem számíthattunk Kovacsicz Mónikára, Tilinger Tamarára és Domokos Dalmára sem, így egyetlen jobbszélsővel, Lozsi Ernával és két ifikorú játékossal álltunk ki – mondta a szakember. – Szerintem így sem vallottunk szégyent, a védelem és a kapusteljesítmény rendben volt, de a kulcsemberek hiánya miatt a támadásszervezés valóban lelassult és körülményes lett.”

Bognár szerint azért is volt nehéz a helyzet, mert a felkészülés alatt a minden poszton több játékost felvonultató keret forgatására álltak be, hogy mindenkinek legyen elég ideje pihenni, de a kiesőkkel ez a rendszer teljesen felborult, az egészséges játékosokra pedig sokkal nagyobb teher hárult. A tréner szerint a szombati, Eger elleni bajnokira egy-két visszatérője ugyan már lehet, de a jelenlegi állás szerint a keret október végén, november elején lehet újra teljes.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik