Női kézi NB I: készen áll a kihívásra a Dunaújváros új edzője

R. E. B.R. E. B.
Vágólapra másolva!
2020.05.13. 13:13
null
Vágó Attila úgy érzi, készen áll a kihívásra (Fotó: NEKA/Tompos Gábor)
Első évében erős középcsapatot szeretne formálni a Dunaújvárosból Vágó Attila, aki életében először irányít élvonalbeli együttest. 

 

Kilenc távozó, hét érkező, és a lista még nem teljes – alaposan átalakul a Dunaújvárosi Kohász KA női kézilabdacsapatának kerete, amelyet ráadásul új és fiatal edző, Vágó Attila irányít.

A 35 éves tréner korábban dolgozott a serdülő fiúválogatottal, három éve a Veszprém másodosztályú férficsapatáért hagyta el a Nemzeti Kézilabda Akadémiát. Aztán az NB I B-s Orosháza női felnőttcsapata következett, majd jött a dunaújvárosi felkérés és élete első élvonalbeli együttese.

„Jól döntöttem, amikor eljöttem a NEKA-ról, hiszen az volt a célom, hogy idővel NB I-es csapatot irányítsak, és ez három évvel később összejött – kezdte a tréner. – Ugyanakkor ha azt nézem, hogy a tizennegyedik idényemet kezdem meg edzőként, nem volt olyan gyors a tempó. Talán néhány éve még hiányzott volna a rutin, ám azután, hogy utánpótlás- és felnőtt-, illetve férfi- és női vonalon is dolgoztam, már készen állok a kihívásra.”

A tréner – ahogyan az összes kollégája – sosem látott feladat előtt áll. A koronavírus-járvány félbeszakította az idényt, a játékosok két hónapig szinte labdát sem fogtak a kezükben, ilyen hosszú leállás – csapatszinten – sosem fordul elő a versenysportban. Ha szeptemberben elrajtolhat az idény, július 6-án kezdik a munkát, addigra tovább nő a kihagyás.

„Mivel futni és kondizni otthon is tudtak a játékosok, valószínűleg valamivel kevesebb fizikai erősítő munkát kell végezni, és nagyobb hangsúlyt helyezni az ütközésekre, az irányváltásos mozgásokra, a páros kapcsolatokra és a lövésekre – fejtegette Vágó. – Ráadásul óvatosan kell csinálni, hiszen a hosszú kihagyás sérülésveszélyessé teszi a munkát.”

Az alaposan átalakított keret még nem teljesen kész, beállót és jobbszélsőt akarnak igazolni, a napokban ki is derülhet, kik érkeznek Dunaújvárosba – meglepetéssel kecsegtetnek. A fiatal, részben a saját utánpótlás-nevelő műhelyből jövő tehetségek és a rutinos kézilabdázók jó elegyet alkothatnak, ám még korai célokat kitűzni.

„Több klub sem fedte fel a kártyáit, így nehéz esélyt latolgatni – így Vágó. – Azért magunkat látva kijelenthető, úgy akarunk szerepelni, hogy ne kelljen hátrafelé nézegetnünk. Erős középcsapat szeretnénk lenni, amely néhány éven belül a mezőny elejéhez tartozik, és akár visszatér a korábbi klubsikerek szintjére.”

Úgy érzi, a Dunaújváros erőssége lehet a stabil védekezés és az abból vezetett gyors lerohanás, támadásban pedig improvizatív játékra készül: „Nem vagyok az a fajta edző, aki kioltja a kreativitást a játékosaiból.”

Vágó patinás klubhoz érkezett, az egyesület a nemrég ünnepelte, hogy 25 éve aratta első nemzetközi diadalát, a KEK-trófeát, míg legutóbb, négy éve az EHF-kupában ért csúcsra. „Nyomás helyett inkább egészséges bizonyítási vágyat teremt bennem, hogy látom, milyen elődeim voltak és milyen sikereket értek el.”

DUNAÚJVÁROSI KOHÁSZ KA
Érkezők: Anasztaszija Babovics (kapus, montenegrói, Buducsnoszt Podgorica), Barján Bianka (jobbátlövő, Békéscsaba), Debreczeni-Klivinyi Kinga (balátlövő, FTC), Román Dorina (irányító, Orosháza), Schatzl Natalie (balszélső, Érd), Sziráki Boglárka (irányító, Szent István SE), Wéninger Alexa (kapus, Orosháza)
Távozók: Bouti Fruzsina (irányító, ?), Itana Csavlovics (beálló, ?), Csapó Kyra (kapus, Debrecen), Grosch Vivien (jobbszélső, Vác), Camila Micijevic (balátlövő, horvát, Metz), Sirián Szederke (beálló, Mosonmagyaróvár), Zeljana Stojak (kapus, ?), Szekerczés Luca (jobbátlövő, ?), Triscsuk Krisztina (irányító-balátlövő, ?)
Edző: Vágó Attila
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik