Női kézi NB I: az utolsó csata az utolsó közös munka előtt

Vágólapra másolva!
2016.05.24. 12:49
null
Győrben néggyel nyertek Amorimék az FTC ellen (Fotó: Szabó Miklós)
Még egy utolsót csatázik Ambros Martín és Elek Gábor az előtt, hogy a jövő héten még egyszer utoljára összefogjanak a magyar női kézilabda válogatott élén, és az utolsó két Eb-selejtezőn szövetségikapitány-párosként irányítsák a nemzeti csapatot. A tét nem kicsi: a magyar bajnoki cím.

 

A győriek az első mérkőzést 26–22-re megnyerték, és a klub vezetősége úgy számol, hogy a négygólos előnyt a Népligetben is sikerül megtartani, hiszen máris ünneplésre hívta a szurkolókat estére a győri csarnok előtti parkba, ahová várhatóan 22 órára érkezik meg a csapat busza Budapestről.

A címvédő ferencvárosiak persze bíznak benne, hogy kicsit csendesebbé tudják tenni az idényzáró győri partit.

„A játékosainkon és a játékvezetőkön sok fog majd múlni. Mindenképpen szeretnénk győzni hazai pályán – mondta Elek Gábor a Nemzeti Sportnak. – Tanultunk a korábbi esetekből, mint amikor szét akartuk szedni a dán Midtjyllandot a Bajnokok Ligájában, több góllal kikaptunk. Az első lépés a győzelem, ezzel megyünk neki a visszavágónak. Nem számolgatunk, csak nyerjünk, aztán meglátjuk, hogy mire lesz elég. Nagyjából úgy látom a helyzetünket, mint amikor a kártyában tizenkilencünk van, és nagyon várjuk, hogy alsót húzzunk. Csak mi ezért tenni is tudunk."

A válogatott június 1-jén Nagymihályon (Michalovce) találkozik a szlovákokkal, majd 5-én Balatonbogláron fogadja a finneket. Ha sikerül kiharcolni az Eb-szereplést, decemberben Svédországban már Kim Rasmussen irányítja a nemzeti csapatot.

NŐI KÉZILABDA NB I
DÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
18.00: FTC-Rail Cargo Hungaria–Győri Audi ETO KC (Tv: M4 Sport)
Az első mérkőzésen: 22–26

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik