Női kézi NB I: az FTC könnyedén legyőzte a DVSC-t

Vágólapra másolva!
2013.10.16. 19:40
A Ferencváros női kézilabdacsapata könnyedén, 37–26-ra legyőzte hazai pályán a DVSC-t. A szünetben még szorosabb volt az állás, három góllal vezetett a Bajnokok Ligája-résztvevő fővárosi csapat, majd a fordulás után növelte a különbséget.

A találkozó első gólját Nerea Pena szerezte a második percben, a Fradi légiósa egy hétméterest értékesített. Ezután meglépett a Ferencváros, a zöld-fehérek 5–2-re vezettek, ám a vendégek felzárkóztak, sőt, a 11. percben Sopronyi Anett büntetőjével egyenlített a DVSC. (7–7)

Innentől szinte végig a debreceni csapatnak kellett az eredmény után szaladnia, a szünetben három gól volt a különbség. A 44. percben már négy volt a különbség, majd folyamatosan növelte előnyét a Fradi, mely végül 11 góllal győzte le ellenfelét, így tapad a listavezető Győri ETO-ra.

NŐI KÉZILABDA NB I
9. FORDULÓ
FTC–DVSC 37–26 (18–15)

Elek Gyula Aréna, 700 néző. V: Natkai, Szalai
FTC: SZIKORA – Such 1, SZAMORÁNSKY P. 5, Cifra, Steinbach 2, Szarka 3, Pena 4 (1). Csere: TOMORI 9 (2), Zácsik 3, Kovacsicz 2, VÉRTEN 5, Szucsánszki, Mészáros R. 3. Edző: Elek Gábor
DVSC: Lajtos – Varsányi 3, SOPRONYI 5, Kudor, ÁBRAHÁM 5, Siska 1, Szilágyi 1. Csere: MAKAI (kapus), Bohus-Karnik, Karalyos 1, BARNA 7, Mikula, Karnik 3 (2), Valovics. Edző: Varga József
Az eredmény alakulása. 6. perc: 4–1. 11. p.: 7–7. 24. p.: 14–11. 40. p.: 23–21. 50. p.: 28–23. 56. p.: 33–24
Kiállítások: 2, ill. 8 perc
Hétméteresek: 4/3, ill. 3/2
MESTERMÉRLEG

Elek Gábor: Nehezen rázódtunk bele a játékba. A 11 gólos különbség elégedettségre adhat okot, viszont ezen kívül semmi más.
Varga József: Védekezés nélküli meccsen megérdemelt hazai győzelem született, sok sikert a Fradinak a hét végén a BL-ben.

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Győri Audi ETO KC 9 8 1 291–189 +102 16
2. FTC-Rail Cargo Hungaria 9 8 1 297–212 +85 16
3. Dunaújvárosi Kohász KA 8 6 2 219–192 +27 12
4. DVSC-TVP 9 6 3 244–249 –5 12
5. Fehérvár KC 8 5 1 2 224–207 +17 11
6. Ipress Center Váci NKSE 8 5 3 188–192 –4 10
7. Érd 7 4 3 191–172 +19 8
8. Siófok KC-Galerius Fürdő 8 3 5 219–224 –5 6
9. Budapest Bank Békéscsaba 8 2 6 192–206 –14 4
10. Veszprém Barabás Duna Takarék 8 1 1 6 209–237 –28 3
11. MTK-Budapest SE 8 8 176–255 –79 0
12. Eszterházy KFSC-Globál Safe 8 8 167–282 –115 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik