Női kézi NB I: elképesztő végjáték, váci siker a Siófok ellen – videó

Vágólapra másolva!
2019.02.23. 16:27
Nem akármilyen mérkőzésen, 25–24-re legyőzte hazai pályán a Vác a Siófokot a női kézilabda NB I-ben. A váciak így az Érd után egy másik élcsapatot is két vállra fektettek, ráadásul mindezt egy hét alatt!

Múlt heti, Érd elleni bravúrja (26–24-es siker) után a Siófok ellen is hasonlóra készült a Vác, amely változatos mérkőzést vívott az EHF-kupában csoportelsőként továbbjutó csapattal. A vezetést felváltva birtokolták az együttesek, a szünetben egy góllal a hazaiak voltak előnyben. A fordulás után többnyire a Balaton-partiak akarata érvényesült, egészen az utolsó fél percig...

A Siófok kettővel vezetett, ahogy beléptünk a mérkőzés utolsó hatvan másodpercébe. Előbb Kácsor Gréta szépített, majd tizenöt másodperccel a vége előtt Bárbara Arenhart üres kapus góllal egyenlített. A világbajnok brazil kapus megőrizte hidegvérét az utolsó pillanatokig: a győzelmet jelentő gólt is ő lőtte a találkozó utolsó másodpercében, ezúttal is üres kapura. Az Estelle Nze Minko kiállítása miatt emberhátrányban játszó vendégcsapat kockáztatott a végén, és megpróbálta megnyerni a meccset, ez lett azonban a veszte.

A Vác győzelmével három pontra megközelítette a dobogó alsó fokán álló Siófokot.

NŐI KÉZILABDA NB I
GVM EUROPE-VÁC–SIÓFOK KC 25–24 (13–12)
Vác, 550 néző. V: Altmár, Horváth M.
VÁC: ARENHART 2 – Jovetic 2 (1), HÁMORI 1, HELEMBAI F. 4, LAKATOS 4 (2), KÁCSOR 6, Radoszavljevics. Csere: Szondi 3, Szabó K. 1, Szamoránsky P., Diószegi 2, Káldy
Edző: Szilágyi Zoltán
SIÓFOK: Silje Solberg – Böhme 3, M. GONZÁLEZ 4, NZE MINKO 4 (1), Jezic 1, KOBETIC 6, AOUSTIN 4. Csere: Dedu (kapus), Perianu, Hmirova 1, Elghaoui 1
Edző: Tor Odvar Moen
Az eredmény alakulása. 6. perc: 1–4. 12. p.: 5–5. 20. p.: 8–10. 26. p.: 11–10. 37. p.: 15–16. 45. p.: 18–20. 59. p.: 22–24
Kiállítások: 8, ill. 10 perc
Hétméteresek: 6/3, ill. 3/1
MESTERMÉRLEG
Szilágyi Zoltán: –
Küzdeni tudásunk előtt le a kalappal! Végig méltó ellenfelei voltunk a világsztárokat felvonultató, a nemzetközi kupában is remeklő vendégeknek. Igaz, szerencsés körülmények között szereztük meg a győzelmet, de nagyon megdolgoztunk érte, hogy a végén egyáltalán szerencsénk lehessen.
Tor Odvar Moen: – A mérkőzés folyamán többször voltunk olyan helyzetben, hogy eldönthettük volna a pontok sorsát. De mindig közbejött valami, így hibáinkkal – például a végén az enyémmel, mert üres kaput vállalva mentünk a második pontért is – esélyt adtunk a Vácnak.

DUNAÚJVÁROSI KOHÁSZ KA–EUBILITY GROUP-BÉKÉSCSABAI ENKSE 30–28 (18–12)
Dunaújváros, 450 néző. V: Fekete T., Tóth D.
DUNAÚJVÁROS: Csapó Kyra – Sirián 2, SZALAI B. 5, SZEKERCZÉS 9 (4), Kazai 4, Cifra, Ferenczy F. 3. Csere: Vártok (kapus), Dombi L. 1, Grosch 5, Nick 1, Bouti, Monori
Edző: György László
BÉKÉSCSABA: Balog J. – Bottó 2, VUKAJLOVICS 9, Giricz, Dombi K. 2, Kovács Anett 2, Marincsák 2 (2). Csere: Horvát D. (kapus), WALFISCH 11, M. Agbaba
Edző: Horváth Roland
Az eredmény alakulása. 5. perc: 3–3. 12. p.: 7–7. 18. p.: 12–9. 23. p.: 15–10. 33. p.: 18–13. 46. p.: 25–22. 55. p.: 28–26
Kiállítások: 3, ill. 4 perc
Hétméteresek: 4/4, ill. 2/2
MESTERMÉRLEG
György László: –
Az első félidőben jól működött a támadó- és védekezőjátékunk, de a második játékrészben már nem ment úgy. Fontos győzelmet arattunk.
Horváth Roland: – Mi rontottuk el, a végjátékban győzhettünk volna, de hibáztunk.

MTK BUDAPEST–ÉRD 21–24 (11–8)
Népfürdő utca, 300 néző. V: Őri, Pozdena
MTK: LAJTOS – Slakta 1, Karnik Sz. 3, Tóth E. 2, Dakos 1, TERMÁNY R. 8, Fekete B. 2. Csere: Győri (kapus), Kovács G. 1, MIHÁLFFY 3, Zsiborás, Stranigg, Bánfai
Edző: Golovin Vlagyimir
ÉRD: JANURIK – KRPEZS-SLEZÁK 10 (1), KISS N. 4, J. Kovacsevics 2, Szabó L., Tóth G. 2, C. Lassource 3. Csere: Foggea (kapus), Jerábková 1 (1), Lavko 2, Simon A.
Edző: Szabó Edina
Az eredmény alakulása. 4. perc: 3–0. 11. p.: 4–3. 14. p.: 5–5. 21. p.: 9–5. 37. p.: 13–14. 46. p.: 17–16. 54. p.: 18–21. 57. p.: 21–22
Kiállítások: 4, ill. 8 perc
Hétméteresek: –, ill 3/2
MESTERMÉRLEG
Golovin Vlagyimir: –
Sok minden tetszett a csapat játékában, de az első félidő öt technikai hibája után a másodikban a tizenegy már nem annyira. A védekezéssel és a kapusteljesítménnyel elégedett vagyok. A rendezetlen védelem elleni játék határozta meg a mérkőzés sorsát.
Szabó Edina: – Tudtuk, hogy nehéz feladat lesz az MTK ellen győzni, mert szoros meccseket játszanak és jól kézilabdáznak. Az elején görcsösek voltunk, de a védekezésünk rendben volt. A kevesebb hiba és a rutin döntött a javunkra.

AZ ÁLLÁS
1. Győr 17 17 648–434 +214 34
2. FTC 16 15 1 540–381 +159 30
3. Siófok 16 11 1 4 477–365 +112 23
4. Érd 16 11 1 4 474–438 +36 23
5. Vác 16 10 6 441–430 +11 20
6. Kisvárda 16 7 3 6 414–401 +13 17
7. Fehérvár 16 7 2 7 439–452 –13 16
8. Debrecen 15 7 1 7 414–412 +2 15
9. Dunaújváros 16 7 9 416–425 –9 14
10. Mosonmagyaróvár 16 5 11 354–443 –89 10
11. Békéscsaba 17 4 2 11 454–560 –106 10
12. MTK 17 3 3 11 423–476 –53 9
13. Budaörs 16 1 1 14 400–515 –115 3
14. Eger 16 1 15 329–491 –162 2

FÉRFI NB I
CYEB BUDAKALÁSZ–MEZŐKÖVESDI KC 25–25 (12–12)
Budakalász, 200 néző. V: Hargitai Gábor, Markó Gábor
BUDAKALÁSZ: VÁCZI D. 1 – TÓTH Á. 12 (6), LEIMETER 5, Váczi 2, Mazák 1, Koller 1, Fekete D. 1. Csere: Boros, Vasvári (kapusok) , Simon B. 1, Nemes R. 1, Török Á., Simotics, Czina, Glück, Bodnár
Edző: Forgács Gyula
MEZŐKÖVESD: Pásztor I. – Jancsó 5 (2), Stankovic 5, Horváth L. 2, MARTINS 2, Halilbegovics 4, Menyhárt 2. Csere: Győri (kapus), Kovács B., Jóga 2, Rodic 3, Kovács P., Mikita, DÁVID
Edző: Buday Dániel
Az eredmény alakulása. 9. perc: 3–5. 17. p.: 7–7. 24. p.: 9–11. 33. p.: 15–13. 42. p.: 20–17. 55. p.: 22–22
Kiállítások: 8, ill. 16 perc
Hétméteresek: 6/6, ill. 2/2
MESTERMÉRLEG
Forgács Gyula: –
Mindkét csapat az utolsó leheletéig küzdött. Vannak visszatérő hibáink, többször fegyelmezetlenül játszunk. Ezzel megnehezítjük a saját dolgunkat, és nem a mi oldalunkra billen a mérleg.
Buday Dániel: – Mindkét csapatnak dicséret jár a nagy küzdésért. Mindent beleadtunk, mindent megpróbáltunk. A végén szerencsés góllal mentettünk egy pontot. Harcolunk a bentmaradásért.

CSURGÓI KK–VECSÉS 35–24 (21–12)
Csurgó, 700 néző. V: Asztalos, Bárkányi
CSURGÓ: Balogh 1 – Varjú 4, ASZTRASAPKIN 7, Hadziomerovic 2, OSLAK 4, Cehte 3, Kovacevic 3. Csere: Zaponsek (kapus), Vasvári, Hanusz 2, Toszkics 2, SZEITL 4, Kerkovits 1 (1), Nagy Sz. 2, Farkas T.
Edző: Bencze József
VECSÉS: VITÁRIS – Radoszavljevics 1, Simányi 2, Haszilló 1, Nagy A., Lendvay 2, VÍZLER 4 (1). Csere: Kránitz (kapus), GYŐRFI 4, Antal L. 1, Takó 1, Benmiloud, ANTAL M. 3, Vojinovic 2, UJVÁRI 3
Edző: Damir Sztojanovics
Az eredmény alakulása. 4. perc: 4–0. 19. p.: 13–8. 27. p.: 19–12. 38. p.: 23–16. 56. p.: 32–23
Kiállítások: 4, ill. 8 perc
Hétméteresek: 2/1, ill. 1/1
MESTERMÉRLEG
Bencze József: –
Az első félidőben nagyszerűen játszottunk. A másodikban sok helyzetet hagytunk ki, de ettől függetlenül sem forgott veszélyben a győzelmünk.
Damir Sztojanovics: –
A rendkívül erős Csurgó ellen két sérült, meghatározó játékosunkat nélkülözve küzdöttünk. Örülök, hogy a fiataljaink jó teljesítményt nyújtottak.

DABASI KC VSE–SPORT36-KOMLÓ 30–28 (14–11)
Dabas, 1000 néző. V: Bonifert, Oláh
DABAS: PALLAG – Országh 2, I. PERISICS 4, SZÖLLŐSI SZ. 7, Bíró B. 2, Borsos T. 2, Kekezovics 2. Csere: Holló (kapus), Ács, Halász L. 1, Kljujko 2, Lepsényi, SIMOVICS 1, Tokuda 4, Zakics 3 (3)
Edző: Tomori Győző
KOMLÓ: Granic – GEBHARDT 6, Obradovic 4, Grünfelder 1, Katzirz, MARKOVICS 7 (2), Jerkovic. Csere: DJURDJEVICS, Szabó (kapusok), Hoffmann J. 2 (2), Petricsevics 2, Manojlovics 1, Marcsek, Balázs S. 1, Sz. Szunajko 4, Szkokán
Edző: Kilvinger Bálint
Az eredmény alakulása. 9. perc: 4–2. 18. p.: 9–4. 25. p.: 11–8. 35. p.: 18–14. 49. p.: 23–21. 56. p.: 27–24
Kiállítások: 16, ill. 18 perc
Hétméteresek: 3/3, ill. 4/4
MESTERMÉRLEG
Tomori Győző: –
Végig jól bírtuk a nyomást, amit a Komló helyezett ránk. A küzdeni tudásunk nagyon kellett a mai győzelemhez. Ezen az úton szeretnénk továbbmenni.
Kilvinger Bálint: – Annyit szeretnék csak mondani, hogy a Dabas dicséretet érdemel.

AZ ÁLLÁS
1. Szeged 19 19 675–475 +200 38
2. Veszprém 16 14 2 555–377 +178 28
3. Tatabánya 16 13 1 2 446–382 +64 27
4. Csurgó 16 10 2 4 448–413 +35 22
5. Gyöngyös 17 9 1 7 458–457 +1 19
6. Balatonfüred 16 9 7 422–416 +6 18
7. FTC 16 8 8 413–400 +13 16
8. Komló 16 7 1 8 418–454 –36 15
9. Dabas 17 5 2 10 437–465 –28 12
10. Cegléd 16 5 1 10 389–466 –77 11
11. Eger 16 4 2 10 419–486 –67 10
12. Mezőkövesd 17 2 3 12 407–485 –78 7
13. Budakalász 16 2 3 11 389–467 –78 7
14. Vecsés 16 16 351–484 –133 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik