Női kézi NB I: Szekszárdon nyert a Győr, hazai pályán az FTC

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.10.25. 19:47
null
Kurtovic akcióban az ETO-ban (Fotó: Győri Audi ETO)
A Győri ETO 13 góllal győzött a Dunaújváros ideiglenes otthonában a női kézilabda NB I-ben, míg a Ferencváros hazai pályán 10 találattal nyert a Mosonmagyaróvár ellen.

 

A Győr semmit nem bízott a véletlenre, egy 3–0-s etappal kezdett Szekszárdon a Dunaújváros ellen (mostantól ugyanis a tolnai megyeszékhely lesz a Kohász hazai pályája az újvárosi sportcsarnokban zajló építkezés miatt), de György László együttese ezt követően felvette a meccs ritmusát, és próbálta tartani a lépést az ETO-val. Stine Oftedal sok gondot okozott a hazaiaknak, a norvég irányító összesen nyolcszor talált be a mérkőzésen, amelynek a második félidejében Kiss Éva ötven százalékkal védett a címvédő kapujában, a Győr pedig – amely 10–3-s sorozattal indította a játékrészt – végül 13 góllal nyert.

Az 53. percben a nyáron igazolt olimpiai, világ- és Európa-bajnok norvég jobbátlövő, Amanda Kurtovic is bekocogott a pályára, aki tavaly november végi súlyos térdsérülését követően a szlovén Ljubljana elleni Bajnokok Ligája-csoportmeccsen egy értékesített hétméteres erejéig már beszállt, de „akcióban” most először szerepelt győri színekben.

Az FTC a Podravka elleni BL-meccshez hasonlóan újra a második félidőben nyújtott meggyőzőbb teljesítményt, a szünetben ugyanis csak egy gól volt az előnye a Mosonmagyaróvár ellen, utána azonban a tíz gólig jutó Lukács Viktóriának is köszönhetően magabiztossá tette vezetését. A tízgólos sikerhez a feljavuló védekezés és Szemerey Zsófi is hozzájárult, tizenöt perc alatt csak egy akciógólt kapott az Óvártól.

A Kisvárda a Békéscsabával szemben diadalmaskodott a kelet-magyarországi csatában, amelyben két testvérpár pályára lépése jelentette a színfoltot. Csak amíg a mindössze 16 esztendős Kukely ikrek, Anna és Klára a vendégeket erősítették, addig Dombi Luca és Dombi Katalin egymással nézett farkasszemet. Akadt rá példa, hogy a 18 éves Katalin földre birkózta szintén békéscsabai nevelésű, immár a szabolcsiakat erősítő, hat évvel idősebb nővérét, egyben poszttársát, de a tesók egyből összeölelkeztek, jelezve, hogy nincs harag.

NŐI KÉZILABDA NB I
DUNAÚJVÁROSI KOHÁSZ KA–GYŐRI AUDI ETO KC 21–34 (12–17)
Szekszárd, 800
néző. V: Kovács-Sebők, Réti
DUNAÚJVÁROS: CSAPÓ K. – Grosch 2, Szekerczés 5 (2), Sirián 2, Nick, Bouti 1, Kazai. Csere: Stojak (kapus), SZALAI B. 6, Molnár B. 1, Triscsuk 1, Csavlovics 2, Ferenczy, Mihály 1. Edző: György László
GYŐR: Leynaud – Faluvégi D. 1, HANSEN 6 (1), Brattset 1, E. Amorim 2, S OFTEDAL 8 (1), Fodor Cs. 3. Csere: KISS É. (kapus), NZE MINKO 6 (1), Edwige, K. Bulatovics 3, Knedlíková 3, Puhalák 1, Kurtovic, Bódi. Edző: Danyi Gábor
Az eredmény alakulása. 5. perc: 0–2. 7. p.: 2–3. 15. p.: 4–9. 40. p.: 15–25. 54. p.: 18–33
Kiállítások: 4, ill. 8 perc
Hétméteresek: 5/2, ill. 3/3
MESTERMÉRLEG
György László: – Az első félidőben összességében helytálltunk. Fordulás után problémánk volt a támadójátékunkkal, ezt könyörtelenül kihasználta a Győr, gyorsan tetemes előnyt szerzett. Utána már sajnos nem tudtunk felállni a támadáshoz, védekezéshez. Sokat hibáztunk, és legfőképpen a könnyű gólok, hétméteresek, emberelőnyök lehetőségét sokszor elhibáztuk.
Danyi Gábor: – Kifejezetten magabiztosan játszottunk, a második félidő elején felőröltük a Kohászt, amely egy igen fiatal, rendkívül tehetséges csapat. Sok sikert kívánok nekik, de el kell ismerni, hogy mi nagyobb játékerőt képviselünk.

FTC-RAIL CARGO HUNGARIA–MOTHERSON MOSONMAGYARÓVÁR 30–20 (11–10)
Elek Gyula Aréna, 900
néző. V: Altmár, Horváth M.
FTC: BÍRÓ B. – LUKÁCS V. 10, Háfra N. 4, Pásztor N. 1, SNELDER 4, Kovacsics 2, Márton G. 2. Csere: SZEMEREY (kapus), Klujber 4 (3), Christensen 1, Klivinyi 2, Bánfai, Schatzl Nadine, Csiszár-Szekeres, Tóth Nikolett, Mészáros R. Edző: Elek Gábor
MOSONMAGYARÓVÁR: HERCZEG – KATONA 4 (1), Popa 2, Horváth B. 2, Tilinger, de Souza 2, Hajtai 2. Csere: Bardi 1 (1), Hudák 2, Lancz 2, Holesová, Szalai Zs., Kellermann 2 (2), Domokos D. 1, Gyimesi. Edző: Bognár Róbert
Az eredmény alakulása. 4. perc: 2–2. 13. p.: 8–3. 23. p.: 11–7. 35. p.: 14–11. 45. p.: 20–12. 55. p.: 26–17
Kiállítások: 12, ill. 10 perc
Hétméteresek: 3/3, ill. 5/4
MESTERMÉRLEG
Elek Gábor:
– Kiváló védekezéssel és kapusteljesítménnyel, de enervált támadójátékkal hoztuk a kötelezőt.
Bognár Róbert: – Az első félidő és a második játékrész második fele rendben volt részünkről, de a második félidő elején a Fradi nagyobb fokozatra kapcsolt, és ez sok volt nekünk. Szép megoldások mellett gyermeteg hibákat vétettünk.

KISVÁRDA MASTER GOOD SE–EUBILITY GROUP-BÉKÉSCSABAI ENKSE 32–26 (15–10)
Kisvárda, 912
néző. V: Hargitai, Markó
KISVÁRDA: PÁSZTOR B. – ORBÁN ADRIENN 6, Smid, Siska 3, LITRE 7, Rocha 1, Radojevics 1. Csere: Lajtos (kapus), HABÁNKOVÁ 8 (3), DUDÁS G. 3, Dombi L. 1, T. Milosevics 1, Bárány, Soltész, Repák 1. Edző: Bakó Botond
BÉKÉSCSABA: Balog J. – KOVÁCS ANETT 6, Vukajlovics 5, Marincsák 1 (1), J. Agbaba 2, KOPECZ 5 (1), Mézes. Csere: BARJÁN 4, Dombi K. 1, Kukely K. 2, Kukely A. Edző: Horváth Roland
Az eredmény alakulása. 6. perc: 2–3. 13.p.: 6–6. 19. p.: 9–8. 28. p.: 15–8. 36. p.: 19–13. 47. p.: 26–18. 56. p.: 31–24
Kiállítások: 8, ill. 6 perc
Hétméteresek: 3/3, ill. 4/2
MESTERMÉRLEG
Bakó Botond:
– Az első félidő hajrájára megtaláltuk a védekezésünket, amely mögött Pásztor Bettina remekül védett. Utána a támadójátékunk is kezdett feljavulni, és öröm, hogy egyre többen szállnak be egyre jobban a mérkőzésekbe a cserepadról is.
Horváth Roland: – Nagyon jól játszott, és nagyon akarta a győzelmet a Kisvárda. Mi nem tudtunk megfelelően felkészülni a mérkőzésre, mivel a sok sérülés miatt úgy halásztunk össze hat-hét embert, hogy edzeni tudjunk. Legalább feltűnt egy-két tehetség...

ALBA FEHÉRVÁR KC–SZENT ISTVÁN SE 29–26 (15–12)
Székesfehérvár, 500
néző. V: Paska, Vastag
FEHÉRVÁR: ATTINGRÉ – TÖPFNER 9 (6), Walfisch 1, RÓZSÁS 3, Sztankovics 1, MENDY 11, Szarka A. Csere: Mistina (kapus), Boldizsár R. 1, Pelczéder 1, Gerhát K., Zazai 1, Moutsogianni 1, Besszer, Utasi. Edző: Deli Rita
SZENT ISTVÁN: Gercsó – Horváth G. 3, Monori 3, Tobak, SCHEFFER 3, Aron 3, STRANIGG ZS. 5. Csere: Mátéfi D. (kapus), Lyngby 1, SZERZŐ 7, Albert, Pánczél, Balog B. 1 (1), Varjú. Edző: Vojkovics Gyula
Az eredmény alakulása. 6. perc: 4–0. 12. p.: 6–3. 18. p.: 10–7. 24. p.: 12– 10. 28. p.: 14–11. 34. p.: 17–15. 40. p.: 20–20. 46. p.: 22–22. 52. p.: 24–23. 58. p.: 27–26
Kiállítások: 10, ill. 6 perc
Hétméteresek: 6/6, ill. 2/1
MESTERMÉRLEG
Deli Rita:
– Rossz játékkal, de itthon tartottuk a két pontot. A Szent István megnehezítette a dolgunkat. Tisztában voltunk azzal, hogy színes játékot mutató, fegyelmezett csapattal találkozunk. A gyors lerohanásainkra felkészült riválisunk, de akadtak olyan periódusai az első félidőnek, amikor nagyobb nyomás alá helyezhettük volna. Végig szenvedtünk, az egyéni teljesítményeknél vissza kell találnunk a Siófok elleni mérkőzést megelőző időszakhoz, mert ott valami gellert kapott, és a játékosok elbizonytalanodtak. Ez érezhető volt most is.
Vojkovics Gyula: – Büszke vagyok a csapatomra, mert nagyot küzdött. Jó mérkőzést játszottunk, és csak a legvégén dőlt el a csata. Sokat hibáztunk, amit a Fehérvár gyorsan megbosszult. Sajnos a gyors visszarendeződés még nem az erősségünk, kicsit türelmesebben kell majd támadnunk, de egy ilyen mérkőzésből tudunk építkezni.

AZ ÁLLÁS
1. Győr 8 8 262–181 +81 16
2. FTC 8 6 2 264–202 +62 14
3. Debrecen 7 5 2 211–185 +26 12
4. Siófok 8 5 1 2 257–183 +74 11
5. Érd 8 5 3 253–217 +36 10
6. Vác 6 3 1 2 165–164 +1 7
7. Kisvárda 7 3 1 3 175–188 –13 7
8. Fehérvár 7 3 1 3 178–205 –27 7
9. Dunaújváros 7 2 2 3 176–189 –13 6
10. Mosonmagyaróvár 7 2 5 168–192 –24 4
11. Szombathely 7 1 1 5 179–213 –34 3
12. MTK 7 1 1 5 167–219 –52 3
13. Békéscsaba 7 1 6 182–203 –21 2
14. SZISE 8 8 191–287 –96 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik