Női kézi NB I: „Döntsék el maguk között” – Hornyák Ágnes a Győr–Fradi véghajráról

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.15. 22:12
Két fordulóval a női kézilabda-bajnokság zárása előtt még nyitva áll az aranyérem sorsa, a címvédő Győri ETO jobb gólkülönbségével előzi meg a Ferencvárost. Az immár négyszeres Bajnokok Ligája-győztes kisalföldiek vasárnap a Budaörs Handball otthonában lépnek pályára. A hazaiak részéről Hornyák Ágnes elmondta, nem tartja szerencsésnek, hogy a kiscsapatokon múlik a bajnoki cím, eredetileg ők is már úgy készültek, hogy a fiatalok kapnak szerepet, most viszont ezt nem tehetik meg.

„Ezt le kellett volna egymás közt játszaniuk, de ha már az élet így hozta, hogy ugyanannyi pontjuk van, akkor nem hiszem, hogy a gólkülönbségnek kellene döntenie – mondta a Győr–Fradi versenyfutásról Hornyák Ágnes az M4 Sportnak. – Kiscsapatok ellen játszanak, már mindenkinek év vége van, mi is úgy készültünk, hogy most már háttérbe szorulunk és a fiatalok kapnak lehetőséget. Ezt most nem tehetjük meg, hanem – mivel tévés mérkőzésünk lesz – fel kell állni a legjobb csapatunkkal, és ha pariban vagyunk, akkor hatvan percig ott kell lenni a pályán. Én ezt máshogy oldottam volna meg, esetleg egy harmadik mérkőzéssel semleges helyszínen. A két csapat döntse el egymás között és ne rajtunk múljon a bajnokság sorsa.”„Ezt le kellett volna egymás közt játszaniuk, de ha már az élet így hozta, hogy ugyanannyi pontjuk van, akkor nem hiszem, hogy a gólkülönbségnek kellene döntenie – mondta a Győr–Fradi versenyfutásról Hornyák Ágnes az M4 Sportnak. – Kiscsapatok ellen játszanak, már mindenkinek év vége van, mi is úgy készültünk, hogy most már háttérbe szorulunk és a fiatalok kapnak lehetőséget. Ezt most nem tehetjük meg, hanem – mivel tévés mérkőzésünk lesz – fel kell állni a legjobb csapatunkkal, és ha pariban vagyunk, akkor hatvan percig ott kell lenni a pályán. Én ezt máshogy oldottam volna meg, esetleg egy harmadik mérkőzéssel semleges helyszínen. A két csapat döntse el egymás között és ne rajtunk múljon a bajnokság sorsa.”

A korábbi győri átlövő saját csapatával kapcsolatban elmondta, az idősebb generáció még mindig jelentős szerepet kapott a szezonban, mert a fiatalok egyelőre nem tudják átvenni a helyüket:

„Amikor már biztos volt a pozíciónk, megbeszéltük, hogy egy kicsit háttérbe vonulunk és a fiatalok kapnak több lehetőséget, de sajnos nem tudtak élni vele, nem tudták azt bebizonyítani, hogy igenis ott a helyük, ezért van olyan mérkőzés még a mai napig, hogy hatvan percet töltünk a pályán.”

A GYŐRI ETO ÉS A FERENCVÁROS SZEZONBELI PROGRAMJA
Május 20., 17.15: Budaörs (10., 13)Győri Audi ETO KC
Kecskemét (13., 20)FTC-Rail Cargo Hungaria
Május 23., 18.00: FTC-Rail Cargo Hungaria–Vác (6., 6)
Győri Audi ETO KC–Békéscsaba (11., 9)
A két éllovas ellenfelei mögött azt tüntettük fel zárójelben, hogy jelenleg melyik pozíciót foglalják el a bajnokságban, illetve a pontvadászat első körében milyen különbséggel nyert ellenük a Győri ETO, illetve a Ferencváros.
AZ ÁLLÁS
1. Győri Audi ETO KC 24 23 1 774–521 +253 46
2. FTC-Rail Cargo Hungaria 24 23 1 790–544 +246 46
3. Érd 24 18 6 689–584 +105 36
4. Dunaújvárosi KKA 24 16 1 7 675–586 +89 33
5. Siófok KC 24 15 1 8 685–644 +41 31
6. Váci NKSE 24 15 9 752–664 +88 30
7. Kisvárdai KC SE 24 12 1 11 573–591 –18 25
8. DVSC-TVP 24 10 1 13 615–653 –38 21
9. Alba Fehérvár KC 24 8 4 12 634–668 –34 20
10. Budaörsi KC 24 8 1 15 656–716 –60 17
11. Békéscsabai ENKSE 24 5 1 18 609–740 –131 11
12. MTK Budapest 24 3 4 17 597–712 –115 10
13. Kecskeméti NKSE 24 3 1 20 556–750 –194 7
14. Vasas SC 24 1 1 22 541–773 –232 3
HOGY SZÓL A KIÍRÁS? GÓLKÜLÖNBSÉG, TÖBB LŐTT GÓL, SORSOLÁS

Idézet a Magyar Kézilabda-szövetség 2017–2018-as szezonra kiadott, NB I-es bajnokságra vonatkozó rendjéből:
„5. Ezért amennyiben két csapatnak van ugyanannyi pontja és az egymás elleni mérkőzésük gólkülönbsége 0, akkor a helyezést az adott és kapott gólok közötti különbség határozza meg, valamennyi mérkőzést alapul véve. Csak azokat a mérkőzéseket kell itt figyelembe venni, amelyeket ugyanazon ellenfelek ellen játszott a két csapat, és amelyek eredményei pályán dőltek el.

6. Ha két vagy több csapat pontszáma, egymás közötti eredménye és gólkülönbsége is egyezik, akkor az a csapat kerül előbbre, amelyik az összes mérkőzést figyelembe véve (lásd az 5. pont) több gólt dobott.

7. Amennyiben az összes azonos ellenfél ellen azonos számú gólt dobtak, akkor az ezeken a mérkőzéseken több győzelmet szerző csapat végez előrébb.

8. Amennyiben a fenti szempontok alapján nem lehet eldönteni melyik csapat végez előrébb, akkor sorsolással kell azt eldönteni.”

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik