Női kézi: „Lejátszottam az utolsó meccsemet” – Grimsbö elbúcsúzott

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2020.05.04. 10:59
null
Grimsbö bejelentette visszavonulását (Fotó: Tumbász Hédi)
A Győri Audi ETO KC norvég kapusa, Kari Aalvik Grimsbö már korábban bejelentette, hogy a nyáron befejezi pályafutását, ám a koronavírus-járvány következtében kialakult helyzetben rövidebbre sikerült az utolsó idény a tervezettnél – ez azonban nem változtat a döntésén.

 

Utolsó idényére készült a Győri Audi ETO KC csapatával Kari Aalvik Grimsbö – írja búcsúcikkében a gyorietokc.hu. – 2019 nyarán egy orvosi beavatkozáson esett át, hogy az utolsó idényében ismét a legjobb formában szerepelhessen. 2020 elején már a csapat rendelkezésére állt, és pályára is lépett a magyar bajnokságban és a Bajnokok Ligájában is. A vírushelyzet miatt nyilvánvalóvá vált, hogy az évadot az eredeti tervek szerint biztosan nem lehet befejezni, és ezért a kapusnak is döntést kellett hoznia pályafutásával kapcsolatban.

„Kemény idény áll mögöttem, melynek jelentős részét rehabilitációval töltöttem. Nagyon készültem arra, hogy hazai közönség előtt tudjam befejezni a pályafutásom, és szerettem volna, ha minden fronton megismételjük az előző idények sikereit. Sajnos mára világossá vált, hogy szeptemberig biztosan nem rendeznek több mérkőzést, ezért fájó szívvel ugyan, de meghoztam a döntésem a pályafutásom befejezését illetően. Az egészségügyi állapotom miatt még egy felkészülést már nem tudok vállalni, így 2020. március negyedikén játszottam utolsó mérkőzésemet, és most befejezem a pályafutásom! A legvége nem úgy alakult, mint ahogy terveztem, de összességében nem lehetek elégedetlen, hiszen szép sikerek vannak mögöttem. Hálás vagyok a klubnak és csapattársaimnak, hiszen klubszínekben Győrben értem el mindazt, amit csak lehet ebben a sportban. Köszönök mindent! Hajrá ETO, Hajrá Győr!” – búcsúzott el Kari Aalvik Grimsbö az ETO honlapján.

„Kari fantasztikus sportember, csak a legmagasabb szinten tudok róla beszélni! A sportág iránti alázatán túl, talán csak szerénysége nagyobb. Egy sikeres, nemzeti csapatával olimpiát, világbajnokságot és Eb-t nyerő játékosként érkezett Győrbe, és itt vált klubszinten is legendás játékossá. Háromszoros Bajnokok Ligája-győztes, négyszeres magyar bajnok és Magyar Kupa-győztes lett csapatunkkal. Igazi példakép nem csak a sportolók, de mindannyiunk számára. Egy legendás játékostól köszönünk most el, Kari Aalvik Grimsbö az ETO történelmének része. Amint alkalom nyílik rá, klubunk megszervez egy eseményt számára, amelyen méltóképpen köszönhet el csapattársaival és a szurkolókkal együtt aktív sportolói karrierjétől. Kari! Sok sikert kívánok most kezdődő új életedhez, örökre az ETO családtagja maradsz! Köszönünk mindent, amit a klubérttettél” – mondta Bartha Csaba, a Győri Audi ETO KC elnöke.

Kari Aalvik Grimsbö 2015 januárjában csatlakozott a magyar klubhoz, és összesen 188 meccsen lépett pályára a Győri Audi ETO KC csapatában. Négyszer lett magyar bajnok, az NB I-ben 101 mérkőzést játszott és 4 gól fűződik a nevéhez, négyszer Magyar Kupát is nyert a csapattal. Háromszor a Bajnokok Ligájában is diadalmaskodott az ETO-val (2017, 2018, 2019), egyszer ezüstérmes lett a csapattal (2016), 2019-ben a Final Four legértékesebb játékosának járó MVP-címet is kiérdemelte. A Bajnokok Ligájában 74 találkozón szerepelt győri színekben és 1 gólt szerzett.

Első meccsén 2015. február 8-án idegenben a romániai Nagybánya ellen szerepelt (Baia Mare–Győr 18–26). Pálafutása utolsó mérkőzése a Győri Audi ETO KC–Békéscsaba (45–28) bajnoki volt 2020. március 4-én. A Győrben elért klubsikerei mellett a norvég válogatottal kétszeres olimpiai bajnok (2008, 2012), kétszeres világbajnok (2011, 2015) és ötszörös Európa-bajnok (2006, 2008, 2010, 2014, 2016).

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik