Női kézi: hét játékos és az edző is hosszabbított az Újvárosnál

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.01.11. 16:27
A női kézilabda NB I-ben szereplő Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia a hivatalos oldalán jelentette be, hogy hét játékossal, és a vezetőedzővel, György Lászlóval is szerződést hosszabbított.

A játékosok közül Camila Micijevic, Csapó Kyra, Grosch Vivien, Kazai Anita, Molnár Beatrix, Szalai Babett és Szekerczés Luca írt alá új szerződést a 2019–2020-as idényre.Camila Micijevic, Csapó Kyra, Grosch Vivien, Kazai Anita, Molnár Beatrix, Szalai Babett és Szekerczés Luca írt alá új szerződést a 2019–2020-as idényre.

Emellett az is biztossá vált, hogy a klub jelenlegi vezetőedzője, György László fogja irányítani az együttest a következő kiírásban.

„Jelentős nap ez a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia életében, hiszen a mai nappal biztossá vált, hogy a csapatot sikerült egyben tartani, ez nagyon örömteli számomra, s gondolom, ugyanilyen örömteli Dunaújváros sportszerető közönségének is” – fogalmazott Nyakacska Zsolt ügyvezető.

„Úgy vélem, ez a csapat a következő szezonban is jelentős játékerőt fog képviselni, ezért részemről jár a köszönet a DKKA vezetőségének, különösen úgy, hogy velem képzelik el a jövőben is a szakmai munkát. Mindent el fogok követni, hogy a lehető legjobban szerepeljünk a bajnokságban, s minél több és jobb kézilabdázót adjunk a klubnak, a városnak és a szurkolóknak, vagy a magyar válogatottnak. Örömteli, hogy a mostani csapatunk nyolcvan százalékát sikerült megtartani, s köszönöm az eddig már hosszabbító játékosoknak, hogy a jövőben is bizalmat szavaznak nekem” – tette hozzá György László.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik