Női kézi: Grubisic szerint még nincs csúcsformában

G. M.G. M.
Vágólapra másolva!
2014.08.08. 16:26
null
Grubisic már a kötelező fizikai felmérőn is átesett (Fotó: Győri Audi ETO)
Jelena Grubisic, a Győri Audi ETO frissiben szerződtetett horvát válogatott kapusa szerdán elfoglalta új állomáshelyét. Csütörtök délelőtt átesett az ilyenkor szokásos és kötelező erőnléti és orvosi felmérésen, kora estére pedig már túl volt csapata első edzésén.

 

„Nem könnyű gyorsan, pontosabban egy-két nap alatt olyan döntést meghozni, amely az ember életében és karrierjében igen lényeges változásokat jelent – fejtette ki a 27 éves kiválóság. – Ugyanakkor megkönnyítette a dolgomat, hogy tudtam, a világ legerősebb, legsikeresebb klubjához kerülök. Barátaim, csapattársaim Ljubljanában egyrészt nagyon örülnek, hogy előrelépési lehetőséghez jutottam, másrészt viszont szomorúak amiatt, hogy egyelőre elválnak útjaink.”

A kapus persze nem teljesen ismeretlen helyre és nem is vadidegenek közé érkezett.

„Sokszor játszottunk kemény mérkőzést a győriekkel, akik fokozatos fejlődés után megérdemelten jutottak fel Európa csúcsára, méghozzá kétszer – folytatta Grubisic. – Nagyon bízom benne, hogy hozzá tudom tenni a magam részét a zöld-fehérek újabb sikereihez. Nem először vagyok Győrben, és mindig megfogott a város sajátos, kellemes hangulata.”

Persze a főszerep mostantól a munkáé, amely a kapus számára meglehetősen szokatlan futballal kezdődött. A kihagyhatatlan kérdésre, hogy vajon a korábban a Krim Ljubljana kapuvédőjeként a spanyol Itxakónak dobott góljára figyelt-e fel új edzője, mosolyogva válaszolt.

„Nem tudom, majd megkérdezem tőle. Ha így volt, szerencsét hozott nekem. De az nem kétséges, mostantól a mindennapokban keményen kell dolgoznom a bizalom megszolgálásáért. Várom is a felkészülést, mert a júliusi, hazai alapozó foglalkozásokat követően a Krimmel még csak három edzésünk volt. Így érthetően nem lehetek csúcsformában.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik