Női kézi: „Ez a teljesítmény nem volt méltó a Ferencvároshoz”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.03.27. 10:32
null
Orbán (a labdával) szerint a Fradi többre képes (Fotó: Földi D. Attila)
Sima vereséget szenvedett a címvédő FTC-Rail Cargo Hungaria Győrben a női kézilabda NB I szombati rangadóján. Szamoránsky Piroska szerint a teljesítmény nem volt méltó a Ferencvároshoz, míg győri oldalról Orbán Adrienn úgy véli, riválisuk ennél többre képes.

„Nagyon örülök, hogy szép estét szereztünk szurkolóinknak. A csapat a kézilabdázás minden momentumában kiválót nyújtott, a jó kapusteljesítmény mellé határozott védekezés és hatásos támadójáték párosult” – értékelt Ambros Martín, a Győri ETO vezetőedzője.

„Sikerült jól felkészülnünk a Ferencvárosból, és a jó iramú meccs döntő részében uralni tudtuk a játékot, így biztos győzelmet arattunk. Biztos vagyok benne, hogy a Fradi ennél többre is képes, de ehhez nekünk is lesz egy-két szavunk a jövő héten” – mondta a négy gólig jutó Orbán Adrienn.

„Örülök, hogy sikerült hazai pályán revánsot venni a Fradin az ottani vereségért. A mai meccsen minden sikerült nekem, és a csapat is jól játszott. Igyekszünk minden meccsen a legjobbunkat nyújtani, hogy elérjük a céljainkat!” – nyilatkozta a norvég Linn Jörum Sulland, aki mind a nyolc hétméteresét értékesítette, és mellette két akciógólt is szerzett.

„Egyértelműen a jobb csapat nyert, az ETO jelenlegi állapotában előttünk jár, ha a két BL-meccsen szeretnénk keresni valamit, ennél többre lesz szükség. Ezen a mérkőzésen támadásban és védekezésben sem értük el a kívánt szintet” – mondta az FTC-t irányító Elek Gábor.

„Tudtuk, hogy nem ez a mérkőzés lesz a legfontosabb, hanem a két Bajnokok Ligája-találkozó, de ez az eredmény és a teljesítmény nem volt méltó a Ferencvároshoz és szurkolóinkhoz. Az első negyedórában még jól játszottunk, de utána hirtelen minden megváltozott. Nem segítettünk be egymásnak védekezésben és elöl is sorozatosan rontottunk. Nem dőlt össze a világ, de nagyobb hitre, akarásra lesz szükségünk jövő héten. Képesek vagyunk arra, hogy felálljunk ilyen vereség után is, de ahhoz még jobb edzésmunkára és teljesítményre lesz szükség a meccsen” – idézi a fradi.hu Szamoránsky Piroskát.

NŐI KÉZILABDA NB I
21. FORDULÓ
GYŐRI AUDI ETO KC–FTC-RAIL CARGO HUNGARIA 33–22 (17–10)
Győr, Audi Aréna, 5099
néző. Vezette: Dobrovits, Tájok
GYŐR:
GRIMSBÖ – ORBÁN ADRIENN 4, SULLAND 10 (8), GROOT 5, H. Löke 4, E. Amorim 2, Kovacsics 4. Csere: Kiss É. (kapus), Broch 2, Görbicz 1, Knedlíková 1. Edző: Ambros Martín
FTC: Szikora – Kovacsicz 4, Zácsik 3, Mészáros R., Szekeres, Szucsánszki 1, Schatzl 1. Csere: Tomasevics (kapus), Szamoránsky P. 3, PENA 5, Szarka A., Szekerczés 4 (4), Hornyák D., Lukács V., Cifra 1. Edző: Elek Gábor
Az eredmény alakulása. 2. perc: 3–2. 4. p.: 4–3. 11. p.: 7–6. 18. p.: 11–8. 26. p.: 16–9. 35. p.: 20–12. 42. p.: 23–17. 47. p.: 26–18. 51. p.: 28–18. 56. p.: 30–21
Kiállítások: 8, ill. 8 perc
Hétméteresek: 8/8, ill. 5/4

AZ ÁLLÁS
1. Győri Audi ETO KC 21 20 1 692–430 +262 40
2. FTC-Rail Cargo Hungaria 20 18 1 1 630–462 +168 37
3. Dunaújvárosi KKA 21 14 2 5 594–529 +65 30
4. Siófok KC 21 14 1 6 562–531 +31 29
5. Érd 21 14 7 590–498 +92 28
6. DVSC-TVP 21 9 12 534–532 +2 18
7. Ipress Center-Vác 21 9 12 542–567 –25 18
8. Fehérvár KC 20 8 1 11 484–482 +2 17
9. MTK Budapest 21 6 3 12 478–594 –116 15
10. EUbility Group Békéscsaba 21 4 1 16 514–669 –155 9
11. Mosonmagyaróvári KC SE 21 2 1 18 473–584 –111 5
12. Budaörs 21 2 19 460–675 –215 4

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik