Női kézi EHF-kupa: Lunde csapata került közelebb a végső sikerhez

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.06. 10:48
A norvég Vipers Kristiansand 26–22-re nyert a román SCM Craiova ellen a női kézilabda EHF-kupa döntőjének első felvonásán.

Mindkét csapat már a fináléba kerüléssel történelmet írt, ugyanis ez az első nemzetközi kupadöntőjük. Az első találkozó után a norvégok várhatják négygólos fórból a visszavágót, a sikerből Jeanett Kristiansen (a nyártól az ETO-t erősítő Veronica húga) kilenc, a korábbi győri Linn Jörum Sulland nyolc találattal vette ki a részét (és ezzel 68 góllal a góllövőlista élére ugrott), míg a kapuban a kisalföldi csapatban szintén megforduló Katrine Lunde mutatott be fontos védéseket. a nyártól az ETO-t erősítő Veronica húga) kilenc, a korábbi győri Linn Jörum Sulland nyolc találattal vette ki a részét (és ezzel 68 góllal a góllövőlista élére ugrott), míg a kapuban a kisalföldi csapatban szintén megforduló Katrine Lunde mutatott be fontos védéseket.

A második meccset május 11-én rendezik Craiován.

NŐI KÉZILABDA EHF-KUPA
DÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS

Vipers Kristiansand (norvég)–SCM Craiova (román) 26–22 (12–10)
Ld:
J.Kristiansen 9, Sulland 8, ill. Florianu 9, Ticu 5

A meccs után együtt a három Kristiansen testvér: Charlotte, Jeanett és Veronica (Fotó: Instagram)
A meccs után együtt a három Kristiansen testvér: Charlotte, Jeanett és Veronica (Fotó: Instagram)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik