Női kézi EHF-kupa: „Amelyik csapat nyer, az jut a döntőbe”

Vágólapra másolva!
2014.04.09. 15:21
A Fehérvár KC női kézilabdacsapatánál tudják, hogy a múlt szombati idegenbeli győzelemnek köszönhetően esélyesebbek a dán Esbjergnél az EHF-kupa elődöntős párharcának visszavágóján, amelyet ezzel együtt komolyan vesznek.  

Pal Oldrup Jensen vezetőedző a csapat szerdai sajtótájékoztatóján azt mondta, a múlt szombati 25–24-es siker ellenére úgy kezelik a szombat este 20.00 órakor kezdődő meccset, mintha egyenlő lenne az állás.

„Dániában kétségtelenül elértük, hogy nagy esélyünk legyen a továbbjutásra, a képlet a mostani találkozón egyszerű: amelyik csapat nyer, az jut a döntőbe” – jelentette ki a magyar gárda norvég szakvezetője. Hozzátette, fontos, hogy megvalósítsák, amit az első összecsapáson, azaz a hatékony támadások mellett fegyelmezett védekezéssel és kimagasló kapusteljesítménnyel nehezítsék az ellenfél dolgát.

Siti Bea másodedző azt emelte ki, hogy a visszavágón az akciókat nyugodtan kell befejezniük a játékosoknak, majd gyorsan kell visszarendeződniük a védekezésbe, hogy megakadályozzák a dán együttes kontratámadásait.

Balássi Imre, a klub ügyvezetője emlékeztetett rá: a szezon előtt azt tűzték ki célul, hogy a bajnokságban, valamint a hazai és a nemzetközi kupában is a négy közé kerüljenek.

„A hazai kupában ezt nem sikerült elérnünk, a bajnokságban pedig az ötödik–nyolcadik helyért játszunk, célunk természetesen az ötödik pozíció megszerzése” – mondta Balássi Imre, s hozzátette, az EHF-kupa az egyetlen sorozat, amelyben még megvalósíthatják az álmaikat.

„Tudjuk, hogy esélyesnek számítunk, de semmit sem akarunk elkiabálni, az Esbjerg nagyon jó ellenfél, nem véletlenül szerepel a dán bajnokság élgárdái között” – szögezte le.

Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere a sajtótájékoztatón gratulált a csapatnak az eddigi eredményekhez, s kijelentette, a kézilabdaklub a továbbiakban is számíthat a városvezetők támogatására.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik