Női kézi Eb: Rasmussen magán is tudott nevetni időkéréskor

Vágólapra másolva!
2018.12.02. 13:58
Aranyos jelenet játszódott le az első időkérésünk alkalmával a Hollandia elleni csoportmeccsen a női kézilabda Európa-bajnokságon: Kim Rasmussen, a magyar válogatott szövetségi kapitánya vegyesen, magyarul és angolul adott tanácsokat, de eltévesztett egy szót, amit érzékelve, maga is nevetésben tört ki.

A 27. percben, 11–10-es vezetésünknél kérte ki első idejét Rasmussen. „Nagyon jó, csajok!” – kezdte rögtön magyarul az eligazítást, majd utána magyar-angol kevert nyelven folytatta. Az időkérés egy pontján azonban meggyűlt a „széles” szóval a baja, és „siess” lett belőle. A dán szakember hamar kapcsolt, és még el is nevette magát a bakiján, majd folytatta.„Nagyon jó, csajok!” – kezdte rögtön magyarul az eligazítást, majd utána magyar-angol kevert nyelven folytatta. Az időkérés egy pontján azonban meggyűlt a „széles” szóval a baja, és „siess” lett belőle. A dán szakember hamar kapcsolt, és még el is nevette magát a bakiján, majd folytatta.

„Az időkéréseket kevert nyelven tartom – mondta Rasmussen később a dán Tv2 kérdésére. – Természetesen vigyáznom kell, mert ha elrontok valamit, gyakran teljesen más töltetet kap a mondanivalóm. Ezek vicces pillanatok, de minden tőlem telhetőt megteszek.”

„Lényeges, hogy képes vagyok mosolyogni az időkérések alatt. Azért is erőltetem, hogy legalább a kulcsszavakat magyarul mondjam, mert néhány játékos még nem ért mindent angolul. Mindez azonban az adott szituációtól függ. Biztos, hogy még bőven van tanulnivalóm.”

Rasmussen a mai sajtóeseményen, miután újra előjött ez a téma, annyit tett hozzá, hogy amikor hosszabb időszakot Magyarországon tartózkodik, különtanárhoz jár, akivel intenzív, egyhetes kurzusokat tartanak, napi három órás etapokkal. Jövőre folytatja a tanulást, de nagyon hiányzik neki, hogy legyen, akivel folyamatosan tudná gyakorolni a beszédet, mert így tudna igazán fejlődni.

NŐI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, FRANCIAORSZÁG
CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ
C-CSOPORT (MONTBÉLIARD)
HOLLANDIA–MAGYARORSZÁG 28–25 (11–11)

A MAGYAR VÁLOGATOTT TOVÁBBI CSOPORTMÉRKŐZÉSEI
December 3., 18.00:
Horvátország–Magyarország (Tv: M4 Sport, élőben az NSO-n)
December 5., 21.00: Magyarország–Spanyolország (Tv: M4 Sport, élőben az NSO-n)

A C-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Spanyolország 1 1 25–18
2. Hollandia 1 1 28–25
3. MAGYARORSZÁG 1 1 25–28
4. Horvátország 1 1 18–25
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik