Női kézi Eb: Még tudatosabb játékra van szükség – Kovacsics

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.12.04. 12:07
null
Kovacsics Anikó a horvátok elleni mérkőzésen (Fotó: MTI/Kovács Tamás)
Kovacsics Anikó csapatkapitány szerint a magyar női kézilabda-válogatottnak az eddiginél is tudatosabb játékra lesz szüksége a franciaországi Európa-bajnokság csoportkörének utolsó fordulójában, szerdán Spanyolország ellen.

 

A magyar együttes szombaton 28–25-re kikapott a hollandoktól, majd hétfőn 24–18-ra legyőzte Horvátországot a C-csoportban, Montbéliard-ban, és már a harmadik forduló előtt biztossá vált, hogy továbbjut a középdöntőbe.

Kovacsics Anikó az MTI-nek kedden úgy nyilatkozott, a horvátok elleni sikert ugyanúgy értékeli, ahogyan közvetlenül a meccs után: nagyon örül, hogy sikerült két pontot szerezniük, hiszen ez volt az elsődleges céljuk.

„Nem voltam biztos benne, de sejtettem, hogy nem lesz ez egy gálamérkőzés. Az ilyen meccseken mindig szenvedni szoktunk, ahhoz képest elég nagy különbségű győzelmet arattunk. Voltak technikai hibák, nem ment minden gördülékenyen, de most ezzel egyáltalán nem foglalkozunk, a lényeg a két pont” – mondta a Ferencváros irányítója.

Hozzátette, szeretnének pontokat vinni a középdöntőbe, ami a spanyolok legyőzésével valósulhatna meg, ám minden bizonnyal nagyon nehéz lesz a meccs, mert látták az ellenfelet, amely elég jól teljesített az eddigi találkozóin.

A spanyol csapat egyik kulcsjátékosa a Ferencváros – irányítóként és átlövőként is bevethető – kézilabdázója, Nerea Pena, a másik pedig a Siófok jobbátlövője, Mireya González Álvarez.

A magyar csapatkapitány kifejtette, Penára nehéz felkészülni, mert komplex játékos.

„Az lesz a meccs egyik kulcsa, hogy őt mennyire tudjuk megfogni, bár a hollandok ellen a többiek is eléggé kivették a részüket a meccsből. Nerea ugyanúgy ismer minket, ezért még tudatosabb játékra van szükségünk, a megbeszélt taktikát be kell tartanunk” – szögezte le Kovacsics.

Kim Rasmussen szövetségi kapitány úgy fogalmazott, jó volt viszontlátni a megbeszélt dolgokat a horvátok ellen, de még mindig nem teljesen kapta vissza azt, amit gyakoroltak. Hozzátette, nagy szükség volt a győzelemre, amit elsősorban annak köszönhetnek, hogy nagyot harcoltak védekezésben.

Nerea Pena elmondta, a horvátok elleni győztes meccsük nagyon jó volt, a csapat tudta, hogy kulcsfontosságú a mérkőzés, és nagyszerűen összpontosított.

„Kreatívan, dinamikusan kézilabdáztunk, sok dolgot megvalósítottunk abból, amit gyakoroltunk. Nem tudom, mire lehetünk képesek ezen a tornán, hiszen új csapatunk van, mi sem tudjuk, mit várhatunk magunktól, éppen ezért csak a következő mérkőzésre gondolunk” – nyilatkozta.

Az FTC – magyarul szinte tökéletesen beszélő – légiósa kijelentette, a magyarok keretéből is sokan hiányoznak, de a csapat keményen harcol, a hollandok legyőzéséhez is közel állt.

„Furcsa érzés lesz, számomra mindig speciális a magyarok ellen játszani, de most csak a spanyol válogatott sikerére szabad gondolnom” – vélekedett Pena, aki a horvátok ellen nyolc lövésből hét gólt dobott, a hollandok ellen viszont hétből csak kétszer talált be. Előbbi találkozót 25–18-ra nyerték meg, utóbbit egy utolsó másodperces gól miatt 28–27-re elveszítették.

A magyarok a középdöntőben, Nancyban minden bizonnyal a címvédő Norvégiával, valamint Németországgal és Romániával találkoznak majd.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik