Női kézi Eb: a dán kapitány szerint jobb, ha a franciák egy szót sem szólnak

N. T.N. T.
Vágólapra másolva!
2020.12.10. 12:24
null
A franciák legyőzték a dánokat, mégis utóbbiaké rendezőként a kedvezőbb program (Fotó: Kolektiff images)
Nem aratott osztatlan sikert a résztvevők körében a női kézilabda Európa-bajnokság középdöntőjének menetrendje, miután több csapatnak is egymást követő napokon kell pályára lépnie, míg a dánok és a norvégok programja kedvezőbbnek tűnik. Az európai szövetség (EHF) szerint már rég tudható volt, hogy mire kell számítani. 

Mint beszámoltunk róla,első középdöntős ellenfelünk, Németország szövetségi kapitánya, Henk Groener úgy nyilatkozott, egy vicc a program, egyáltalán nem korrekt. A németek hozzánk hasonlóan jó néhány napot pihenhetnek a szombati, első középdöntős meccsük előtt, de utána hétfőn és kedden is pályára kell lépniük. Szintén dupláznak a románok és a hollandok is a második csoportkör végén, de ez a két csapat csütörtökön kezdi el a középdöntőt. A norvégok és a horvátok ezzel szemben jobban elosztva, csütörtökön, szombaton és kedden játszanak.

Mondhatjuk, ez az előnye annak, hogy megnyerték a csoportjukat. Ehhez képest érdekes megnézni a másik középdöntős hatost, ahol viszont az első két helyről induló franciák és oroszok úgy csapnak össze pénteken az elődöntőbe jutás szempontjából is fontos mérkőzésen, hogy előtte csütörtökön is játszottak. Az 1. csoport harmadik helyén álló, rendező dánok ezzel szemben pénteken, vasárnap és kedden lépnek pályára, tehát mindig van egy szünnapjuk a következő meccs előtt.

„Ezt egyáltalán nem értem, szerintem nincs ez így jól” –értetlenkedetta franciákat irányító Olivier Krumbholz, majd amikor felhívták rá a figyelmét, hogy a dánok javára változott meg a program, így folytatta: „Átírták a programot? Ez botrányos, szégyen!”

„Ez minden logikát nélkülöz, szerintem senki nem érti” – kommentálta a menetrendet Ambros Martín orosz szövetségi kapitány aSzport-Ekszpressznek.

A házigazda dánok kapitánya, Jesper Jensen válasza sem késett sokáiga francia kritikára:

„A franciák jobb, ha egy szót sem szólnak. Ugyanilyen előnyük volt két évvel ezelőtt a hazai rendezésű Európa-bajnokságukon. A szurkolókért játszunk és a szórakoztató iparág részei vagyunk, így olyan szempontokat is figyelembe kell venni, amelyek lehetővé teszik, hogy bevételre tegyünk szert.”

Utóbbi szempont még nem zárt kapus rendezés esetén érthető is lenne, azonban a koronavírus-járvány miatt nem lehetnek nézők a dániai meccseken, míg a norvégok lemondtak a saját rendezésükről.

Ezzel együtt az volt a szabály, hogy a rendező dánok előre meghatározott napokon, pénteken, vasárnap és kedden lépnek pályára. Az EHF is erre utalt adán TV2-nek küldött reakciójában.

„A meccsprogramot a rendező dánokkal és norvégokkal szoros együttműködésbej határoztuk meg, és már másfél éve ismert. Ez nem változott. Mindig is az volt a terv, hogy a dánok 11-én, 13-án és 15-én, míg a norvégok 10-én, 12-én és 15-én lépnek pályára” – mondta Thomas Schöneich, az EHF kommunikációs vezetője, aki érdemben nem reagált arra a kritikára, hogy a csoportjukat megnyerő franciák és oroszok rosszabb programot kaptak, mint például a dánok. Csak azt ismételte meg, hogy mindig is ezt a menetrendet kommunikálták a csapatok felé.

Szavainak némileg ellentmond, hogy az Eb hivatalos honlapján kedd estig szereplőprogramalapján még egészen más meccssorrend jött volna ki. Ez alapján a csoportjukat második helyen záró mieink is csütörtökön, szombaton, majd kedden játszottak volna, azonban kedd éjfél előtt már egy teljesen más beosztás került frissítésre az oldalon.

INNEN FOLYTATJÁK A CSAPATOK A KÖZÉPDÖNTŐBEN

AZ 1. CSOPORT ÁLLÁSA
1. Oroszország2261–48+134
2. Franciaország2247–43+44
3. Dánia21148–42+62
4. Svédország21149–53–41
5. Spanyolország21145–54–91
6. Montenegró2242–52–100
AZ 1. CSOPORT (HERNING) PROGRAMJA
12. 10.18.15
Montenegró–Oroszország
12. 10.20.30
Franciaország–Spanyolország
12. 11.18.15Franciaország–Oroszország
12. 11.20.30Dánia–Svédország
12. 13.18.15
Montenegró–Svédország
12. 13.20.30
Dánia–Spanyolország
12. 15.16.00
Montenegró–Spanyolország
12. 15.18.15
Franciaország–Svédország
12. 15.20.30
Dánia–Oroszország
A 2. CSOPORT ÁLLÁSA
1. Norvégia2270–43+274
2. Horvátország2251–47+44
3. Hollandia21153–51+22
4. Németország21145–61–162
5. MAGYARORSZÁG2246–52–60
6. Románia2239–50–110
A 2. CSOPORT (KOLDING) PROGRAMJA
12. 10.18.15Horvátország–Románia
12. 10.20.30
Hollandia–Norvégia
12. 1216.00MAGYARORSZÁG–Németország
12. 1218.15
Horvátország–Norvégia
12. 14.18.15Hollandia–Németország
12. 14.20.30
MAGYARORSZÁG–Románia
12. 15.16.00
Hollandia–Románia
12. 15.18.15
Horvátország–Németország
12. 15.20.30MAGYARORSZÁG–Norvégia

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik