Női kézi: Csík János azt hitte, Kim Rasmussen lemond

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.12.17. 13:14
Csík János a női kézilabda-világbajnokság kapcsán elmondta a DIGI Sport napindító műsorában, a Reggeli Startban, hogy nem a román meccs végjátékán múlt, hogy egy góllal kikaptunk, szerinte túl sokat beszélnek arról, hogy Kim Rasmussent kiállították. A korábbi szövetségi kapitány úgy gondolja, a magyaroknak magyar edző kellene, és a magyar fiatal játékosoknak több esélyt kell adni az itthoni bajnokságban.

Csík János a Reggeli Startban elmondta, azt hitte, Kim Rasmussen a világbajnokságot követően lemond, mivel a dán szövetségi kapitánynak ez volt a harmadik nemzetközi kudarca a magyar válogatottal. A román meccs végjátékáról, ahol Kim Rasmussent két percre kiállították reklamálásért, a következőt mondta a mesteredző: „Ez előfordul, főleg ilyen kiélezett helyzetben, de ahogy néztem a mérkőzést, találtam néhány olyan hibát, ami alapvetően befolyásolta a végeredményt. Emberelőnyös helyzeteket nem sikerült gólra váltani.”Csík János a Reggeli Startban elmondta, azt hitte, Kim Rasmussen a világbajnokságot követően lemond, mivel a dán szövetségi kapitánynak ez volt a harmadik nemzetközi kudarca a magyar válogatottal. A román meccs végjátékáról, ahol Kim Rasmussent két percre kiállították reklamálásért, a következőt mondta a mesteredző: „Ez előfordul, főleg ilyen kiélezett helyzetben, de ahogy néztem a mérkőzést, találtam néhány olyan hibát, ami alapvetően befolyásolta a végeredményt. Emberelőnyös helyzeteket nem sikerült gólra váltani.”

A nemzetközi mezőnyben megszokott jelenség a sok cserés játék, azért, hogy a játékosok minél frissebbek maradjanak. Ez a szemlélet jellemezte a magyarok játékát is: „Ez olyan csapatnál működik, ahol sok a jó játékos, tehát a második és harmadik ember is olyan jól teljesít, mint az első. Nekünk nemzetközi viszonylatban kevesebb az ilyen játékosunk, ezért a legjobbaknak végig kell bírniuk egy teljes mérkőzést.”

A büntetődobást követően vissza kellett volna állítani Bíró Blankát a kapuba, hiszen jól védett az első félidőben. A kapuscsere kérdése sokkal vitatottabb, mint a dán kapitány kiállítása, utalt vissza az olimpiai ezüstérmes kapitány. Kovács Anna becseréléséről is megvan Csík János véleménye: „Ő nem az a játékos, akit a vége előtt két perccel kell beállítani.”

A női válogatottal 1982-ben vb-ezüstérmes edző a kapitány magyar kollégái mellett is érvelt: „Magyaroknak magyar edző kellene, hiszen a kiélezett helyzetben célszerűbben gyorsabban tudja vázolni a szituációt.”

Csík János zárásként elmondta, hisz a fiatal generációban, viszont a magyar játékosoknak is lehetőséget kell adni a bajnoki csapatokban. A világbajnokságon nem volt megbízható átlövő, erre a posztra megbízható játékosokat kell nevelni.

A Csík Jánossal készült teljes beszélgetést ide kattintva megtekintheti!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik