Női kézi: Bulatovics sosem feledi a budapesti BL-győzelmet

Vágólapra másolva!
2014.05.15. 10:54
null
Bulatovics (jobbra) három arannyal távozna Győrből (Fotó: Szabó Miklós)
Könnyen lehet, hogy a Győri Audi ETO KC utolsó tétmeccsét játssza a szezonban. A tét a bajnoki aranyérem, amelyért az elszánt FTC-Rail Cargo Hungariával otthon csatázik. A népligeti első összecsapás után 1–0 az állás a Győr javára, és a küzdelem az egyik fél második győzelméig tart. Katarina Bulatovics csak szép emlékeket őriz a győri időszakról, és három aranyéremmel a zsebében távozna.

„Még egy siker kell, és teljes lesz az idén is az éremgyűjteményünk, én pedig azzal a jó érzéssel köszönhetek el Győrtől, vagyis a szurkolóktól és társaimtól, hogy kivehettem a részem a sikersorozatból – mondta a rutinos nyilatkozó BL- és MK-győztes Katarina Bulatovics, aki egy szezont töltött a legjobb magyar egyesületben, az ősszel pedig a nagy vetélytárs Budocsnoszt Podgoricában folytatja. – Nagyon szigorú edzéseket tartott Ambros Martín még az utóbbi napokban is, hogy még véletlenül se engedjünk ki, nehogy kellemetlen meglepetésben legyen részünk a nyilván bizonyítani akaró, erős FTC ellen.”

A klasszis jobbátlövő elmondta, nem számít harmadik mérkőzésre, és úgy tervezi, kedden néhány napra hazatér Szerbiába, majd május 25-én már Podgoricába utazik régi-új klubjához.

„Három országban légióskodtam, Dániában, Romániában és Magyarországon – folytatta a 30 éves játékos, aki már korábban megmagyarázta, hogy családi okból tér vissza a montenegrói együttesbe. – A Slagelsében és Győrben éreztem magam a legjobban, mert nagyon sok tapasztalt, remekül képzett társam volt a csapatban. A legnagyobb győri élményem persze a BL-győzelem, valamint a budapesti négyes döntő körítése, a kétnapos torna varázslatos hangulata, a fantasztikus ünneplés volt. Ezt sohasem lehet elfeledni.”

Bulatovics azt is elmondta, lesz mit kipihennie a nyáron, hiszen erőltetett menetelés végéhez érkezik az ETO, amelyben balkezesként mindig kulcsfeladatokat kapott és oldott meg. Ennek köszönhette, hogy a BL góllövőlistáján a harmadik helyen végzett – csak a gólkirálynő Görbicz Anita és a volt győri Andrea Lekics (Vardar) előzte meg.

„Nem szeretnék senkit sem kiemelni, mert valamennyi játékostársammal jó volt a kapcsolatom, és remélem, ugyanígy alakul majd az életem Podgoricában is, ahová szinte hazatérek – válaszolta a kérdésre, hogy kivel értette meg magát legjobban Győrben, illetve van-e barátnője a Buducsnosztban. – Korábban négy évig már játszottam a Podgoricában, amely a BL-ben máris megmutatta, hogy fiatal, sikerre vágyó, motivált együttes. Egyelőre egyéves szerződést írtam alá, ezt aztán jövőre meghosszabbíthatjuk, ha elégedett lesz velem a klub és fordítva.”

Bulatovics korábban úgy nyilatkozott, elképzelhető, hogy ez lesz az utolsó szezonja.

NŐI KÉZILABDA NB I
DÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS

Győri Audi ETO KC–FTC-Rail Cargo Hungaria, Győr, 19.00 (Tv: Sport Klub)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik