Női kézi BL: Tudom, hogyan győzzük le a Győrt - Vestergaard

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.04.03. 17:24
Jakob Vestergaard, a Győri Audi ETO KC elleni bajnokok Ligája elődöntőre készülő román Oltchim Valcea dán vezetőedzője elmondta, ismeri a siker receptjét, és szerinte a magyar együttes nem fogja tudni elviselni az esélyesség terhét.

„Nincs olyan csapat, amelyiknek ne lenne gyengesége, a Győrnek is van. Persze a magyar együttesnek már nagy tapasztalata van a BL-elődöntőkben, de megvan a tervünk, hogyan győzzük le őt. Természetesen nem árulhatom el a taktikai elképzeléseinket” – mondta a ProSportnak adott interjújában Vestergaard, aki külföldi edzőként először élhet meg egy teljes szezont a Valcea kispadján. A dán szakember már kétszer is felért a csúcsra az európai kupaporondon, 2009-ben és 2010-ben a Viborgot vezette BL-sikerig.

„A szezon előtt is azt mondtam, hogy a Győrt, a Larvikot, a Krimet és az Oltchimot várom a négy közé. Az volt a célunk, hogy az idénynek ezen szakaszára elég jók legyünk, hogy a különböző stílusok ellen is eredményesen tudjunk játszani. Mind a négy együttes megnyerheti a BL-t: a Győrnek és a Larviknak talán az az előnye, hogy lényegében változatlan kerettel szerepelt az utóbbi két évben. A Győrnek csupán egy döntetlenje volt eddig a szezonban, a játékosok így nagyon bíznak saját képességeikben, ezt szerintem kihasználhatjuk. Sok minden szólt ellenünk a szezon eddigi részében, gondolok itt a kulcsjátékosok sérülésére, távozására és a pénzügyi problémákra, de az utóbbi négy meccsen ennek ellenére kiváló teljesítményt nyújtottunk. Egyik csapat sem játszott ekkora nyomás alatt, négy »döntőt« kellett megnyernünk, erre építhetünk a Győr ellen is” – tette hozzá Vestergaard.

A Valcea edzője elmondta azt is, még sohasem meccselt Ambros Martín ellen, de elismeri tudását, és már alig várja összecsapásukat. Vestergaard szerint a Győr nem fog megbirkózni az esélyesség terhével, és képesnek tartja csapatát még egy idegenbeli bravúrra is. Nehéz döntésként jellemezte Romániába igazolását, ugyanakkor meglepte, hogy a Valceának egész Romániában vannak szurkolói.

Itt laknak Bukarestben a Valcea játékosai
Itt laknak Bukarestben a Valcea játékosai

 

Simona Spiridont (jobbra) rengeteg emlék köti Győrhöz (Fotó: Action Images)
Simona Spiridont (jobbra) rengeteg emlék köti Győrhöz (Fotó: Action Images)
Legfrissebb hírek

Az ETO ügyvezetője: Legközelebb még eredményesebbek leszünk

Kézilabda
6 órája

Per Johansson: A következő szezonban sokkal erősebben fogunk visszatérni!

Kézilabda
Tegnap, 21:06

Köszöntötték a magyar bajnok és BL-ezüstérmes Győri Audi ETO KC játékosait

Kézilabda
Tegnap, 19:51

„Többet elértem, mint amiről valaha is álmodtam” – Ana Gros különleges búcsúajándékot is kapott a final four végén

Kézilabda
Tegnap, 15:51

„Elnézést, győriek, de nektek már van hét elsőségetek” – az először BL-győztes Metz ETO-ba igazoló MVP-je

Kézilabda
Tegnap, 11:22

Oda az idény – Malonyai Péter jegyzete

Kézilabda
Tegnap, 0:03

Fodor Csenge: Saját magunkat vertük meg

Kézilabda
2026.06.07. 22:35

Vámos Petra: Holnap ezzel az éremmel fogok felébredni

Kézilabda
2026.06.07. 22:14
Ezek is érdekelhetik