HIRDETÉS
HIRDETÉS
nemzetisport.hu 2018.05.15 19:06 Frissítve: 2018.05.15 21:21

Női kézi BL: Neagu a Győrt állította jó példaként a Bukarest elé

Cristina Neagu, a CSM Bucuresti női kézilabdacsapatának sztárja szerint alapjaiban kellene megváltoztatniuk klubjuk működését, hogy esélyük legyen újra felérni Európa csúcsára.

HIRDETÉS
Cristina Neagu (középen) állandóságra vágyik (Fotó: Tumbász Hédi)

 

 

A bukaresti csapat 2016-ban megnyerte a Bajnokok Ligáját (az azóta magyar szövetségi kapitányként dolgozó Kim Rasmussen irányításával), a legutóbbi két szezonban azonban csak a bronzérem jutott neki. A múlt heti négyes döntőben a Győr állta útját, az elődöntőben 26–20-as ETO-siker született.

Cristina Neagu elsősorban abban látja bukásuk okát, hogy túl gyakran, nagy mértékben cserélődnek a játékosaik, valamint vezetőedzőjük személye.

„A stabilitásra kellene törekednünk, nem pedig hősöket avatni és szobrokat emelni egy-egy győzelem után, egy vereség miatt pedig visszavonultatni vagy eltemetni a játékosokat
– idézi a világklasszis román balátlövőt a ProSport. – Remélem, tanulunk a négyes döntőben történtekből. Meg kell értenünk, hogy egy csapatot nem lehet néhány hónap alatt felépíteni, de még csak egy év alatt sem, ha állandóan változik az edző személye, öt játékos érkezik, öt meg távozik. Nem tudom, ezt hányan értik meg, ám a rendszer nagyon fontos. Nézzük csak meg a Győrt. Hat éve ugyanaz az edző irányítja. Kialakított egy játékrendszert, amelybe évente csupán egy-két új embert hoz, olyanokat, akik szerinte pont beleillenek ebbe a rendszerbe. Nekünk is egy erős alapokon álló rendszert kell kialakítanunk, hogy egy rosszabb napon is szoros eredményt tudjunk elérni, és ne kapjunk ki mondjuk a Bajnokok Ligája elődöntőjében öt-hat góllal.”

MÉG MOST SEM HISZI EL

A mostani négyes döntőben Per Johansson irányította a bukarestieket, de hogy a svéd szakember marad-e vagy új vezetőedző jön, azt még nem tudni. Bogdan Vasiliu, a CSM elnöke annyit leszögezett, hogy továbbra is külföldi trénert szeretnének, olyat, aki ismeri a balkáni gondolkodásmódot, mivel a következő szezonban sok játékosuk lesz a Balkánról.

A román szurkolók nem voltak derűsek a BL-elődöntő után (Fotó: Tumbász Hédi)

A román klubvezető nehezen teszi túl magát az elődöntőben elszenvedett vereségükön.

„Nehéz átmenni egy ilyen vizsgán, ha nem tanultál egész évben
– mondta Bogdan Vasiliu. Megbuktam. Reméltem, hogy Helle (Thomsen, a BL final four előtt menesztett edzőjük) távozásával megoldódnak a problémák és csapattá válunk, de nem így történt. A Győr nem mutatott sokat, magunkat vertük meg. Mindenki úgy érezte, hogy nagy dolgokra lehetünk idén képesek, ám elképesztően gyenge meccs volt ez a részünkről. Még most sem hiszem el, milyen rosszul játszottunk.”

HIRDETÉS

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

HIRDETÉS
2018.05.26 09:43:19

Kézilabda BÁLINT MÁTYÁS

BÚCSÚINTERJÚ. Görbicz közel állt hozzá, hogy fel is pofozza, végül újra a saját útját járta a Győri ETO távozó edzője.

2018.05.23 23:48:34

Kézilabda CS. Z.

KÉZILÉGIÓ. Rédei István a légiósévek tapasztalatai mellett a francia klubok BL-beli előretöréséről is beszélt.

2018.05.24 09:16:53

Kézilabda SIMON JÓZSEF

A spanyol szakember aranyálma ötödik idénye végén vált valóra a Mol-Pick Szeged élén.

2018.05.23 12:40:04

Kézilabda HATÁR DÁVID

Ambros Martín triplázással búcsúzik a győriektől • Az FTC-nek labdája volt a trófeához.

HIRDETÉS
HIRDETÉS