Női kézi BL: Idén a szurkolók is hangosabbak voltak – Amorim

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.14. 10:45
null
„Nem is értem, honnét vettünk az energiát a hosszabbításban” (Fotó: Tumbász Hédi)
A győri, illetve magyar közönség is jócskán hozzájárult ahhoz, hogy a Győri Audi ETO KC másodszor is le tudta győzni hosszabbítás után a Vardar Szkopjét a női kézilabda Bajnokok Ligája fináléjában. Legalábbis így véli Eduarda Amorim, aki a találkozó hajrájában vállára vette a címvédő együttest, és csak a hosszabbításban négy gólt szerezve járult hozzá önmaga és a kisalföldiek negyedik BL-címéhez.  

„Nagyon szeretem ezt a csapatot, mert ha megy nekünk, ha baj van, mindig ott vagyunk egymás mellett. Rengeteg pozitív energiát adunk át egymásnak – nyilatkozott végig magyarul a győzelem estéjén a Bajnokok Ligája-döntő egyik hőse, a hosszabbításban négy gólt szerző brazil Eduarda Amorim. – A szívemmel éreztem, hogy meglesz ismét a győzelem, de biztosan csak a mérkőzés végén éreztem, mert nagyon erős ellenfél volt a Vardar. Úgy vélem, hogy idén a szurkolók is hangosabbak voltak, és ez is kellett a győzelemhez. Amikor mindig csak nyer a csapat, akkor könnyedén elégszenek meg a szurkolók is az örök győzelmekkel, és csak az számít nekik, hogy legyen meg a minél nagyobb siker. De most érezni lehetett az odaadást, a szenvedélyt, és jó volt így játszani."

„A védekezésünk jó volt, de támadásban többször nagyon szenvedtünk – mondta az előző final four MVP-je, Nycke Groot, aki a mostani döntőben 8 góllal volt a legeredményesebb játékos. – Erős volt a Vardar, remek játékosaik vannak, de mi is jól játszottunk az egész hétvégén, és nagyon örülök, hogy egy év után ismét ünnepelhetünk. Elképesztő, hogy tavaly is hosszabbítás volt és idén is, és ezúttal talán még izgalmasabb volt, mint egy éve. Biztos, hogy az elmúlt év tapasztalatai hozzásegítettek minket ehhez a trófeához. Szerintem minket segített, hogy nem féltünk a hosszabbítástól, míg a szkopjeiekben nyilván nyomot hagyott a legutóbbi finálé."

„Nagyon kemény meccs volt. Hogy őszinte legyek, nagyon éhes vagyok, szeretnék lezuhanyozni és végre leülni. Nem is értem, honnét vettünk az energiát a hosszabbításban – folytatta a holland játékos, aki neki szokatlan pozícióban, jobbátlövőként is helytállt a meccs egyes szakaszaiban. – Mondtam is Dudának [Eduarda Amorim – a szerk.] a lefújás után, hogy miért nem tudta a meccs közepén előhúzni ezeket a gólokat. (nevet) Folyamatosan biztattuk egymást, harcoltunk egymásért, és ez sok energiát adott. Nem gondoltam volna a pályafutásom elején, hogy egyszer kétszeres Bajnokok Ligája-győztes leszek. És most az vagyok. Ez csodálatos."

„Ez jó kérdés. Mert nem ment annyira? – nevetett Amorim Groot azon felvetésére, hogy miért nem jöttek korábban a góljai. – De aztán szerencsére elkaptam a fonalat, és sikerült lendítenem nekem is a csapaton. Most viszont kell néhány szabadnapot kérnünk Ambrostól. Szerintem négy nap elég lesz. Én ennyit kérek Ambrostól."

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
NÉGYES DÖNTŐ, PAPP LÁSZLÓ BUDAPEST SPORTARÉNA
DÖNTŐ

GYŐRI AUDI ETO KCVARDAR SKOPJE (makedón) 27–26
(9–9, 20–20, 24–23) – hosszabbítás után
Budapest,
Papp László Budapest Sportaréna. Vezette: Charlotte Bonaventura, Julie Bonaventura (franciák)
GYŐR:
GRIMSBÖ – BÓDI 4, GROOT 8 (3), Oftedal 2, Broch 1, AMORIM 6, Görbicz 3 (2). Csere: KISS É. (kapus), HANSEN 3, Althaus, Puhalák, M. González. Edző: Ambros Martín
VARDAR: LEYNAUD – RADICSEVICS 4 (1), Lazovic 3, LEKICS 6, Cvijics 1, Penezic 3, Kuznyecova 2. Csere: Szuszlina (kapus), A. Klikovac, Lacrabere 3 (1), Hmirova, Canadija 2, Risztovszka 2. Edző: Irina Gyibirova
Az eredmény alakulása. 4. perc: 2–0. 12. p.: 5–3. 17. p.: 7–4. 26. p.: 7–8. 34. p.: 9–11., 43. p.: 13–13. 53. p.: 17–16. 57. p.: 18–18. 63. p.: 22–21. 67. p.: 26–23. 68. p.: 27–25
Kiállítások: 12, ill. 6 perc
Hétméteresek: 6/5, ill. 5/2

KORÁBBAN
A 3. HELYÉRT
CSM Bucuresti (román)–Rosztov-Don (orosz) 31–30 (19–14)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik