Női kézi BL: Hülyeséget csináltam, borzalmas volt a lelátóról – Groot

Vágólapra másolva!
2019.05.13. 12:12
Sorozatban harmadszor emelhette magasba a női kézilabda Bajnokok Ligája trófeáját a Győri Audi ETO KC. A szezon végén távozó Nora Mörk és Nycke Groot mindháromszor ünnepelhetett, míg Crina Pinteának ez volt az első győzelme. A Rosztov-Don elleni döntő után őket kérdeztük.





A nyáron az Odenséhez távozó Nycke Grootnak nem igazán ment a játék a döntőben, a Rosztov-Don elleni meccsen csak egy gólt lőtt, de így is ő lett a final fourok történetének legeredményesebb játékosa, előtte Cristina Neaguval közösen álltak az élen. A holland irányító ráadásul piros lapot kapott, így csak a nézők között szurkolhatott a társainak a második félidőben.

„Borzalmas volt a lelátóról nézni a második félidőt, az utolsó percre egyáltalán nem is emlékszem – mondta Groot az eredményhirdetés után, amely alatt sírós és mosolygós időszakok váltották egymást nála. – Miközben videóztak a bírók, konkrétan imádkoztam, hogy csak piros lapot ne kapjak, de nem jött be…”

„Nem tudnám pontosan megmondani, jogos volt-e a piros lap, meg kellene nézni a videofelvételt – én úgy éreztem, hogy a lány ugrott nekem. Ezzel együtt hülyeséget csináltam: nem lett volna szabad egyáltalán olyan helyzetbe hoznom magam, hogy a játékvezetők elgondolkodhassanak rajta, hogy piros lapot adnak. Szóval jó nagy bajba kerültem. De szerencsére nem ezen múlott: az első félidő második felében támadásban és védekezésben is elkaptuk a fonalat, és ekkor szereztünk nagy előnyt. Nagyon büszke vagyok a csapatra.”

Videónkban a Győrben töltött évekről elmondta: „Csodálatos időszak volt, a Győrre mindig úgy fogok gondolni, hogy itt váltak valóra az álmaim. Rendkívül hálás vagyok a sorsnak, hogy mindezt átélhettem.”

Grimsbö vigasztalja Grootot (Fotó: Tumbász Hédi)
Grimsbö vigasztalja Grootot (Fotó: Tumbász Hédi)

Crina Pintea hat hónapot töltött el az ETO-ban, ezalatt három trófeát is begyűjtött a győri csapattal.

„Nagyon boldog vagyok, mert kemény évek vannak mögöttem, és most itt állok BL-győztesként – mondta meghatódva az NSO-nak a román beálló, aki a nyártól a CSM Bucuresti-ben folytatja. – Annyi nehézségen kellett keresztülmennem, de soha nem adtam fel. Hallgattam az érzéseimre, és meglett a jutalma. Soha nem fogom elfelejteni ezt az estét. Fantasztikus volt egy csapatban játszani ezekkel a kiváló kézilabdázókkal. Kicsit szomorú vagyok, hogy véget ért számomra ez a kaland, de szeretném megköszönni mindenkinek, mert ez csodálatos időszaka volt az életemnek, nem túlzás, hogy a legszebb a kézilabdás pályafutásomban.”

„Az elejétől kezdve befogadtak, és mindenben segítettek Győrben. Minden új volt nekem, de megkönnyítették a helyzetemet, hogy meg tudjam mutatni, ki is vagyok valójában. Minden tőlem telhetőt megtettem, hogy a lehető legjobban elvégezzem a munkámat, néha jobban sikerült, néha kevésbé.”

A szintén Bukarestbe szerződő Nora Mörk így élte meg a Győrrel a harmadik BL-győzelmét:

„A végjáték ugyanolyan volt, mint a legutóbbi két alkalom, de most legalább nem jött a hosszabbítás. Igazán izgalmassá tettük a meccset, de megérdemeltük a győzelmet. Voltunk fent és lent is, de mi voltunk a jobb csapat. Hogy jövőre visszatérek-e ide a Bukaresttel? Remélhetőleg igen, legalábbis ez a terv. Majd meglátjuk.”

A norvég újságíróknak arról beszélt, már annak is örült, hogy a hosszú kihagyás után lehetőséget kapott a final four mindkét napján. „Kíváncsi vagyok, ki tudna nyolc operációt követően még BL-döntőt játszani. Nagyon kemény időszak van mögöttem, de büszke vagyok arra, hogy most itt vagyok és szeretnék újra a világ legjobb kézilabdázója lenni. Az egészet azért csinálom, hogy a legjobb legyek, és mindent megnyerjek, amit csak lehetséges. Több mérkőzésre van még szükségem, hogy visszanyerjem a formámat, de nincs bennem semmilyen félelem a pályán.”

Arra a hírre, hogy Bukarestben a játékosok több hónapja nem kaptak fizetést, úgy reagált, hogy „kicsit felkészült a káoszra is, de úgy gondolja, nem lesz baj, és már alig várja, hogy Neaguval és Lekiccsel együtt játszhasson.”

Mörk az elmaradhatatlan napszemüvegben, Pintea pedig a trófeával (Fotó: Tumbász Hédi)
Mörk az elmaradhatatlan napszemüvegben, Pintea pedig a trófeával (Fotó: Tumbász Hédi)

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
NÉGYES DÖNTŐ, PAPP LÁSZLÓ BUDAPEST SPORTARÉNA
DÖNTŐ
Győri Audi ETO KC–Rosztov-Don (orosz) 25–24 (15–11)
Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 12000 néző. Vezette: Brehmer, Skowronek (lengyelek)
GYŐR:
Leynaud – BÓDI 3, Groot 1, S. Oftedal 3, BRATTSET 3, E. AMORIM 7, Görbicz 6 (5). Csere: GRIMSBÖ, Kiss É. (kapusok), V. Kristiansen 1, Anne Hansen 1, Pintea, Tomori, N. Mörk, Fodor Cs. Edző: Danyi Gábor
ROSZTOV:
Szedojkina – MANAGAROVA 5, Vjahireva 3, Szeny 1, MAKEJEVA 5, ABBINGH 7 (3), Kuznyecova 2. Csere: Pessoa, Mehgyijeva (kapusok), Borscsenko, Tazsenova, Bobrovnyikova 1, Kozsokar. Edző: Ambros Martín
Az eredmény alakulása. 3. perc:
3–2. 6. p.: 4–5. 15. p.: 7–9. 25. p.: 12–11. 35. p.: 17–13. 42. p.: 21–16. 49. p.: 23–19. 53. p.: 25–21
Kiállítások:
14, ill. 12 perc
Hétméteresek:
6/5, ill. 3/3

A 3. HELYÉRT
Vipers Kristiansand (norvég)–Metz Handball (francia) 31–30 (15–16)

A VÉGEREDMÉNY
1. GYŐRI AUDI ETO KC (Ács Bianka, Afentaler Sára, Eduarda Amorim, Bódi Bernadett, Kari Brattset, Fodor Csenge, Görbicz Anita, Kari Aalvik Grimsbö, Cornelia Groot, Anne Mette Hansen, Kellermann Dóra, Kiss Éva, Jana Knedlíková, Veronica Kristiansen, Kürthi Laura, Amandine Leynaud, Nora Mörk, Stine Bredal Oftedal, Pál Tamara, Elena Crina Pintea, Puhalák Szidónia, Tomori Zsuzsanna, Tóth Nikolett, Varga Emőke. Edző: Danyi Gábor)
2. Rosztov-Don (orosz)
3. Vipers Kristiansand (norvég)
4. Metz Handball (francia)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik