Női kézi BL: Ha a legjobbunkat hozzuk, elég lesz - Knezsevics

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.05.06. 17:31
A női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjében megismétlődik az előző szezon hasonló szakaszának egyik párharca a Buducsnoszt Podgorica és a Vardar Szkopje között. A montenegróiak hiszik, hogy megismételhető a tavalyi budapesti 22–20-as siker, Milena Knezsevics úgy gondolja, ha a legjobbjukat hozzák, nem lesz gond.

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri a női kézilabda BL 2014–2015-ös kiírását?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

„Hosszú és fárasztó felkészülés után vár minket a budapesti final four. Szerintem eddig megtettünk minden tőlünk telhetőt a szezonban, és bízom benne, hogy a Vardar elleni párharcnak is pozitív lesz a végkimenetele. Kiválóan ismerjük az ellenfelet, az előző négyes döntőhöz képest csak ez a két csapat maradt a final fourból. Kiváló együttesről van szó, amit játékosaik megmutattak a Győri ETO ellen is, erős, kitartó Vardart várok, de ha a legjobbunkat hozzuk, az szerintem elég lesz” – mondta Knezsevics, aki a tavalyi Buducsnoszt–Vardar meccsen nem játszhatott eltiltás miatt, miután a Győri Audi ETK KC elleni mérkőzésen lefejelte Görbicz Anitát.

A balkáni párharc érdekes csatát ígér a lelátón is – ezúttal remélhetőleg podgoricai rendbontás nélkül –, a Vardar honlapján fellelhető információk szerint macedóniai részről 800 drukker várható a hétvégére.

A másik ágon Larvik–Dinamo Volgográd meccset rendeznek. Előbbi csapat önbizalommal telve vághat neki a hétvégének, hiszen kedd este 31–18-as fölényes győzelmével ledolgozta hatgólos hátrányát a norvég bajnokság elődöntőjében, és bejutott a fináléba, ahol a Byasen vagy a Glassverket IF lesz az ellenfele.

FINAL FOUR (BUDAPEST, PAPP LÁSZLÓ-SPORTARÉNA)
Jegyvásárlás: jegyed.hu (árkategóriák: 39 990 Ft, 27 990 Ft, 19 990 Ft, 9990 Ft – a jegyek mindkét játéknapra érvényesek)
DÖNTŐ – MÁJUS 10.
Az elődöntő győztesei 17.00 (tv: DIGI Sport2)
Vezeti:
Horváth P., Marton (magyarok)
A 3. HELYÉRT – MÁJUS 10.
Az elődöntő vesztesei 14.30(tv: DIGI Sport2)
Vezeti: Brunovsky, Canda (szlovákok)
ELŐDÖNTŐ – MÁJUS 9.
Larvik (norvég)–Dinamo Volgográd (orosz) 14.15 (tv: DIGI Sport1)
Vezeti: L. Poulsen, Mortensen (dánok)
Vardar Szkopje (macedóniai)–Buducsnoszt Podgorica (montenegrói) 16.45 (tv: DIGI Sport1)
Vezeti: Jurinovic, Mrvica (horvátok)
A legfrissebb híreket itt találja a női kézilabda Bajnokok Ligájáról!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik