Női kézi BL: Szeretnék egyszer ilyen bíráskodást idegenben – Elek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.02.14. 09:40
Mint megírtuk, a Ferencváros 29–29-es döntetlent játszott az eddig százszázalékos Rosztov-Donnal a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőcsoportjában. A meccs után Elek Gábor vezetőedző elmondta, szeretne ő is hasonló bíráskodást kapni idegenben, ugyanakkor azt is megjegyezte, nagyobb koncentrációval nyerhettek volna. 

„Hihetetlen meccs volt, a szurkolók és a Fradi teljesítménye miatt is. Az első félidőben elhibáztunk pár lehetőséget lerohanásból, és több két percet is kaptunk, így nem tudtuk átvenni a vezetést. Jobban jöttünk ki a második félidőre, és amikor az utolsó tíz percre a magyar csapat elfáradt, a győzelmet is megszerezhettük volna. Mérges vagyok magamra, mert hamarabb ki kellett volna vennünk Penát, akkor nyerhettünk volna. Nem tudom, miért játszhatta végig az utolsó másfél percet a Fradi, pedig kapufa volt, nem a kapus védett. Ilyenek előfordulnak, főleg idegenben. A Fradinak is jó esélye van a final fourra, remélem, ott újra találkozunk" – mondta a meccs utáni sajtótájékoztatón Jan Leslie, a Rosztov-Don vezetőedzője.

A rivális mesterének kijelentésére Elek Gábor is reagált: „Nagy tisztelője vagyok az ellenfél edzőjének, de a végjátékban passzívnál a kapufa ugyanannyit ért, mintha a kapus védett volna. Nagyon szeretnék én is ilyen játékvezetést idegenben. Nagyon ritkán szoktam a bírókkal foglalkozni, s bár azzal, hogy a hajrában olyan hosszú ideig támadhattunk, visszakaptunk valamit, egyszer azért szeretnék ilyen bíráskodás mellett játszani idegenben.”

Nerea Pena elmondta, kicsit féltette a bokáját, így nem tudta százszázalékosan odatenni magát. Az utolsó két perccel kapcsolatban annyit jegyzett meg, hogy ha az ő megmozdulása két percet ért, akkor előtte is ki kellett volna állítani az őt durván lefaultoló orosz játékost.

KÉZILABDA, NŐI BAJNOKOK LIGÁJA
KÖZÉPDÖNTŐ, 1. CSOPORT
4. FORDULÓ
FTC-Rail Cargo Hungaria–Rosztov-Don (orosz) 29–29 (15–13)
Syma-csarnok, 3500
néző. V: Jurinovic, Mrvica (horvátok)
FTC: Szikora – Kovacsicz 1, Pena 4, Szucsánszki 3, SZAMORÁNSKY P. 4, ZÁCSIK 7, SCHATZL 4. Csere: Tomasevics (kapus), Mészáros R., Szekeres, SZEKERCZÉS 6 (6), Hornyák D., Cifra. Vezetőedző: Elek Gábor
ROSZTOV-DON: Ka. Lunde – MANAHAROVA 6, Petrova, Szeny, Szlivinszkaja 2, Bobrovnyikova 1, Borscsenko 2. Csere: Mehgyijeva, Szedojkina (kapusok), ILJINA 9 (5), SIMKUTE 8 (4), Avgyekova, Sztyepanova, Davigyenko 1. Vezetőedző: Jan Leslie
Az eredmény alakulása. 4. perc: 2–0. 12. p.: 4–4. 18. p.: 7–7. 21. p.: 8–10. 24. p.: 11–10. 28. p.: 14–12. 35. p.: 18–16. 40. p.: 22–19. 48. p.: 25–25. 51. p.: 28–26. 57. p.: 29–27
Kiállítások: 8, ill. 6 perc
Hétméteresek: 6/6, ill. 9/9

TOVÁBBI MÉRKŐZÉSEK
Thüringer HC (német)–Larvik (norvég) vasárnap 14.00
Fleury (francia)–HCM Baia Mare (romániai) vasárnap 19.00

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Rosztov-Don (orosz) 8 7 1 211–188 +23 15
2. FTC-RAIL CARGO HUNGARIA 8 4 2 2 230–217 +13 10
3. Baia Mare (román) 7 3 4 185–182 +3 6
4. Larvik (norvég) 7 3 4 185–184 +1 6
5. Fleury Loiret (francia) 7 2 2 3 186–196 –10 6
6. Thüringer HC (német) 7 1 6 169–199 –30 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik