Női kézi BL: Elek félti Ambros Martínt a dupla terheléstől

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.10.26. 10:03
null
Elek Gábor szerint nem szabad túlértékelni a jó BL-rajtot (Fotó: Koncz György)
Elek Gábor szerint nem szabad túlértékelni a Ferencváros női kézilabdacsapatának jó Bajnokok Ligája-rajtját, s a szakvezetőnek saját bevallása szerint nincs hiányérzete amiatt, hogy klubcsapata mellett most már nem kell a magyar válogatottat is irányítania.

 

A Ferencváros-Rail Cargo Hungária vezetőedzője erről szerdán az M4 Sport Sportreggeli című műsorában elmondta, megnyugtatónak látja, hogy csapata az Asztrahanocska ellen 32–23-ra megnyert BL-mérkőzésen támadójátékban eredményes tudott lenni az új, háromirányítós rendszerrel, s ugyanakkor védekezésben jól sikerült megakadályozni a vendégek legjobb fegyverét, a lerohanásokat.

Hozzátette: a következő, Lipcse elleni találkozón még fontosabb lesz együttesének a gyors visszarendeződés, mert a német egy rohanós alakulat, így a meccset várhatóan a könnyű gólok száma fogja eldönteni.

A szakvezető szerint még nem kész a csapata, amelyre kettős terhelés vár – a bajnokság mellett a BL –, ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy a zöld-fehérek a csarnokuk felújítása miatt ősszel egyetlen hazai mérkőzésüket sem játszhatják az igazi otthonukban.

A Ferencváros mestere szerint lehet még javítani együttese teljesítményén, mert ha az Asztrahanocska ellen a játékosai fegyelmezettebbek, nem indítanak kétszer feleslegesen, s jobban odafigyelnek a kipattanó labdák összeszedésére, akkor már az első félidőben eldönthették volna az összecsapást.

Elek Gábor kitért arra is, hogy a második játékrész elején 48 másodperc alatt kaptak két gólt, s javulniuk kell abban is, hogy a cserepadra pihentetés miatt leülő játékosok ugyanazon a szinten tudjanak visszaszállni a játékba, mint amilyenen a lecserélésük előtt voltak. Hozzátette: a „spanyol Pena gyorsan és könnyen fárad el, de nagyon jól tud visszaszállni, Szucsánszki Zita viszont ezzel szemben a világ végéig tud húzni, ám leültetés után nagyon gyengén tud visszaállni”.

Elek Gábornak a bajnokságban az Érden elszenvedett vereség jobban fájt, mint a győri, és a sorsolás alapján úgy látja, hogy legközelebb januárban tudják majd visszaelőzni a jelenleg előttük álló érdieket.

A múlt tavasszal a magyar nemzeti együttest Ambros Martinnal közösen irányító szakvezetőnek bevallása szerint nem hiányzik, hogy párhuzamosan a válogatottnál is dolgozzon. Ugyanakkor nagyon félti az általa kedvelt spanyol szakembert, hogy fizikailag miként fogja bírni a Győr mellett a román nemzeti csapat irányítását.

Az Európa-bajnokságra készülő magyar válogatottal kapcsolatban megjegyezte, az együttesnek várhatóan két kiváló átlövő, Tomori Zsuzsanna és Szöllősi-Zácsik Szandra nélkül kell kiutaznia.

„Nem termettek hirtelen olyan világsztárok, vagy fiatal ígéretek, akik egycsapásra megoldhatják a magyar válogatott sorskérdéseit” – jelentette ki Elek Gábor, aki azt kérte, hogy mindenki legyen türelmes Kim Rasmussennel, az új kapitánnyal.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik