Női kézi BL: Budapest újabb évekig a négyes döntő házigazdája maradna

Vágólapra másolva!
2019.04.09. 16:41
null
Budapest a következő öt évben is a női kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjének házigazdája lenne (Fotó: EHF)
Az MKSZ főtitkára, Horváth Gabriella a Digi Sporton elárulta, már tárgyalnak a szerződéshosszabbításról, és ha sikerrel járnak, a következő években is Budapesten maradhat a női kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntője. Az új 20 ezres fővárosi aréna is főszerepet kaphat.

2019-ben lejár a Magyar és az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) közt született megállapodás, így jelenleg nyitott kérdés, hol rendezik a következő években a női kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjét. Horváth Gabriella, az MKSZ főtitkára a Digi Sport Reggeli Start című műsorában elárulta, hogy már tárgyalnak a budapesti folytatásról.

Az MKSZ főtitkára szerint az EHF nem adott határidőt az egyeztetésre. Bár konkrét csapatokat és helyszíneket nem említett, Horváth szerint Budapestnek több riválisa is lehet a rendezésért.

„Itt azért nem nagyon férnek bele hibák a szervezésbe, látom a kollégáimon, hogy ez milyen terhelést jelent. Biztos, hogy komoly értéke van az EHF-nél annak a tapasztalatnak, ami kialakult a magyar szervezői stábban” – tekintett előre optimistán a sportvezető, hozzátéve, hogy ötéves hosszabbításban gondolkodnak.

„Jó lenne a final fouron bejelenteni, hogy hol lesz a következő, de ez nem szentírás. Az első alkalomnál talán a megelőző decemberben jelentették csak be a rendezőt. Most mind a két fél keresi azokat a megoldásokat, azt a legjobb feltételrendszert, amely mentén szerződni tudunk.Tart a párbeszéd” – fogalmazott.

Horváth Gabriella hozzátette, a pályázatban a 2022-es kézilabda Európa-bajnokságra épülő új, 20 ezer fős budapesti aréna is szerepet kaphat.

„A Papp László Sportaréna remek helyszín, de megvannak a korlátai, főleg egy húszezres arénához képest. Ha ott tudnánk folytatni, az komoly plusz bevételi forrást jelenthetne, és ezt az EHF is pontosan tudja (...) Ahogy a jegyértékesítés számait látjuk jelenleg, az esemény egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Azt gondolom, meg tudnánk tölteni, azt viszont nem mondom, hogy hazai csapat nélkül is menne. Nyilván az lenne számunkra örömteli, ha magyar szurkolókkal lenne tele egy ekkora csarnok” – mondta Horváth Gabriella.

Budapest 2014 óta ad otthont a női BL-szezon csúcseseményének.

A teljes interjút ide kattintva lehet megnézni.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik