Női kézi BL: az ETO ellenfele számára kérdéses a rendezés

Vágólapra másolva!
2015.06.27. 14:30
A női kézilabda Bajnokok Ligája pénteki sorsolása értelmében a Glassverket lehet a Győri Audi ETO KC ellenfele a főtábla felé vezető úton. A négyes tornának a norvég csapat lehet a rendezője, a klubnak a következő héten kell jeleznie az európai szövetség (EHF) felé, hogy él-e házigazdai előjogával.

A selejtező elődöntőjében az ETO a szerb Radnicski Kragujevaccal, míg a Glassverket a holland Sercodak Dalfsennel játszik.

„Jobban szerettünk volna nem összekerülni a Győrrel a csoportban, egyértelmű favorit a szerb csapattal szemben is – nyilatkozta a sorsolás után a klub honlapján Erik Öie, a klub sportigazgatója. – Számunkra a Dalfsen elleni meccs is nagy küzdelmet ígér, mert tudjuk, hogy Hollandiában jó szakmai munka folyik. Ha a Győrrel mérkőzünk, számunkra előny, hogy csak egy meccs lesz, hiszen a Larvik ellen is megmutattuk, egy találkozón bármi lehetséges.”

A norvég bajnokság fináléjának első felvonásán a Glassverket csupán egy góllal kapott ki az abszolút favorit Larviktól, amely a visszavágót tízzel nyerte meg.

Öie elárulta, néhány napon belül határozniuk kell a házigazdai szerep ügyében. „A jövő hét elején ezt el kell döntenünk. Kihívás jelent a rendezés, mert a Drammenshallen nem alkalmas erre azon a hétvégén, de azt már tudjuk, hogy a Nadderud Arena [a csapathoz közel lévő Larvikban – a szerk.] szabad. A másik kihívás – és ez a fontosabb –, hogy gazdaságilag megéri-e. A televíziós megegyezés nagy bizonytalansági faktor, minden eshetőséget meg kell vizsgálni” – mondta a sportvezető.

Eközben a Verdens Gang online kiadása szócsatáról számol be, amely a Glassverket és a Larvik vezetői között zajlik. Előbbi klubnál nem értik, miként lehetséges, hogy a csődtől 10 millió koronás önkormányzati segítséggel megmenekülő bajnokcsapat szerződtette Amanda Kurtovicot és Jenny Osnaes Graesholtot, miközben a felelőtlen gazdálkodás miatt a következő idényre vonatkozó hárompontos levonás mellett elvileg új szerződéseket sem köthetnének. A Larviknál úgy védekeznek, hogy 22-23 főről 15-16-ra csökkent a keret létszáma, eközben viszont a Glassverket képtelen pótolni az FCM-hez távozó – korábban a Győrrel is hírbe hozott – Veronica Kristiansent, és hiába környékezte meg Linn-Jörum Sullandot (Győri ETO), illetve Betina Riegelhuthot (Esbjerg), ők a kedvezőbb ajánlat miatt inkább a légióskodást választották.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, 2015–2016
A CSOPORTKÖR BEOSZTÁSA

A-CSOPORT: Larvik (norvég), Krim Ljubljana (szlovén), Rosztov-Don (orosz), 2. selejtezőtorna győztese
B-CSOPORT: FTC-Rail Cargo Hungaria (magyar)
, Thüringer HC (német), HC Podravka Koprivnica (horvát), Fleury (francia)
C-CSOPORT:
FC Midtjylland (dán), Vardar Szkopje (macedón), Hypo Niederösterreich (osztrák), 1. selejtezőtorna győztese
D-CSOPORT: Buducsnoszt Podgorica (montenegrói), CSM Bucuresti (román), IK Sävehof (svéd), MKS Selgros Lublin (lengyel)

A SELEJTEZŐ BEOSZTÁSA
1. CSOPORT, ELŐDÖNTŐ – SZEPTEMBER 12
.
WHC Radnicski Kragujevac (szerb)–Győri Audi ETO KC
Sercodak Dalfsen (holland)–Glassverket (norvég)

2. CSOPORT, ELŐDÖNTŐ – SZEPTEMBER 12.
Ankara Yenimahalle (török)–Team Esbjerg (dán)
BNTU BelAz Minszk (fehérorosz)–HCM Baia Mare (romániai)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik