Női kézi BL: A Valceának már nem lesz esélye a döntőre - Tadici

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.04.11. 23:07
A román női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya, Gheorghe Tadici magabiztosan nyilatkozott a Bajnokok Ligája elődöntő előtti esélyeket illetően, és a román Oltchim Valceának 7–8 gólos győzelmet jósolt hazai pályán, amellyel gyakorlatilag megelőlegezte honfitársainak a döntőbe jutást. A Győri Audi ETO KC azonban két góllal nyert idegenben, így a mai visszavágót követően úgy is továbbjutást ünnepelhetett, hogy Veszprémben egy góllal (25–24-re) kikapott. A szakember szerint a Valcea számára hátrányos lesz az sportági egyensúly megváltozása: ez volt az utolsó esélyük a döntőbe jutásra.

„Csak az történt, ami ilyenkor általában történni szokott – nyilatkozta lemondóan Tadici a ProSportnak. – Sajnos a hazai mérkőzésen nem sikerült előnyt szerezni. Nálam az Oltchim volt a párharc favoritja, és ha úgy játszott volna az első meccsen, mint tette azt a visszavágón, akkor most boldog lennék. A visszavágó második félidejének utolsó öt percéig abban a hitben voltam, hogy 24–19-es vezetésnél megvan a továbbjutás. Remélem, hogy a kiesés nem lesz hatással a klub jövőjére. Nem tudom, mi igaz a hírekből, hogy kik hagyják el a nyáron a klubot. Jövőre hat-hét erős klubra kell számítanunk, a Metznek, a Vardarnak és a Krimnek is jó csapata lesz. Úgy érzem, ez volt az utolsó évünk, amikor volt esélyünk bejutni a döntőbe."Tadici a ProSportnak. – Sajnos a hazai mérkőzésen nem sikerült előnyt szerezni. Nálam az Oltchim volt a párharc favoritja, és ha úgy játszott volna az első meccsen, mint tette azt a visszavágón, akkor most boldog lennék. A visszavágó második félidejének utolsó öt percéig abban a hitben voltam, hogy 24–19-es vezetésnél megvan a továbbjutás. Remélem, hogy a kiesés nem lesz hatással a klub jövőjére. Nem tudom, mi igaz a hírekből, hogy kik hagyják el a nyáron a klubot. Jövőre hat-hét erős klubra kell számítanunk, a Metznek, a Vardarnak és a Krimnek is jó csapata lesz. Úgy érzem, ez volt az utolsó évünk, amikor volt esélyünk bejutni a döntőbe."

A Valcea hónapok óta anyagi gondokkal küzd, amelyre ideiglenes megoldást talált, de a napokban szárnyra keltek olyan hírek, hogyha az együttes nem jut be a BL-döntőbe, akkor szponzorok – például a főtámogató, névadóé is – kiválását követően jelentősen csökkenhet a büdzsé, a klasszis légiósok pedig továbbállhatnak.

 

Legfrissebb hírek

Az ETO ügyvezetője: Legközelebb még eredményesebbek leszünk

Kézilabda
3 órája

Per Johansson: A következő szezonban sokkal erősebben fogunk visszatérni!

Kézilabda
22 órája

Köszöntötték a magyar bajnok és BL-ezüstérmes Győri Audi ETO KC játékosait

Kézilabda
23 órája

Kézi: történelmet írtak a debreceni lányok az ifi BL négyes döntőjében

Utánpótlássport
Tegnap, 19:20

„Elnézést, győriek, de nektek már van hét elsőségetek” – az először BL-győztes Metz ETO-ba igazoló MVP-je

Kézilabda
Tegnap, 11:22

Oda az idény – Malonyai Péter jegyzete

Kézilabda
Tegnap, 0:03

Fodor Csenge: Saját magunkat vertük meg

Kézilabda
2026.06.07. 22:35

„Bouktit-t nem tudtuk megállítani” – a visszavonuló Hagman szerint az MVP volt a Metz nyerőembere

Kézilabda
2026.06.07. 21:26
Ezek is érdekelhetik