Női kézi BL: A döntő újabb nagy lehetőség, hogy bizonyítsunk – Rasmussen

Vágólapra másolva!
2016.05.08. 13:11
null
Egy lépésre az újabb BL-győzelemtől a Győri ETO (Fotó: EHF)
Négy év alatt harmadszor játszhat Bajnokok Ligája-döntőt a Győri Audi ETO női kézilabdacsapata. Ambros Martín együttese a 17.45 órakor kezdődő fináléban (Tv: Sport1, élőben az NSO-n) a román CSM Bucuresti ellen hódíthatja el újra a trófeát. Kim Rasmussen együttese már a Vardar Szkopjéval szemben is bizonyította, hogy nem szabad lebecsülni, és ahogy Carmen Martín fogalmazott, hiába újoncok a final fourban, most már nem elégszenek meg a második hellyel.

ÉLŐ HÍRFOLYAM ÉRDEKESSÉGEKKEL, FRISS INFORMÁCIÓKKAL – ITT!

Amikor a Buducsnoszt Podgorica ellen nagy küzdelemben megnyert elődöntő után a győri játékosokkal beszélgettünk, még nem tudták, melyik ellenfél vár rájuk a vasárnapi fináléban, de egyöntetű volt a vélemény, hogy mindegy is, azt kell felülmúlni, aki majd odakerül.

„A Vardar és a CSM is kiváló csapat, idén tényleg bármelyik együttes megnyerheti a négyes döntőt. Igazán nem tudom, ki lenne a jobb – mondta Yvette Broch, míg Kari Aalvik Grimsbö hozzátette, azt kell legyőzni, aki szembejön.

Egy ilyen kétnapos eseménynél kulcsfontosságú a regeneráció, ebből a szempontból a Győr valamivel kedvezőbb helyzetben volt azzal, hogy a korábbi mérkőzést játszotta, bár az is igaz, a Vardar nem késztette akkora erőfeszítésre a CSM-et, mint a Podgorica az ETO-t.

„Belenézünk az első félidőbe, majd eszünk valamit, és pihenünk kicsit, de a döntőre újra készen fogunk állni" – jelentette ki Heidi Löke.

Hársfalvi Júlia ugyan megszerezte első gólját a final fourban, ám közben ráesett a könyökére, és bár a részletes vizsgálatra csak hétfőn kerül sor, az első diagnózis szerint két hónapos kényszerpihenő várhat rá. Ezzel együtt leül a kispadra, és onnan fogja biztatni a társait.

Így jutott döntőbe a Győr

Amilyen szoros volt a Győr elődöntője, olyan egyoldalú küzdelmet hozott a másik mérkőzés, a Vardar nem tudott felnőni a feladathoz.

„Hogy milyen taktikával készülünk a Győri ETO ellen? Őszintén? Fogalmam sincs! – ezt már Kim Rasmussen, a CSM dán edzője mondta a Szkopje legyőzése után. – Egyáltalán nem foglalkoztam ezzel még, csakis a Vardar elleni meccsre összpontosítottunk. Az biztos, hogy mindkét előttünk játszó csapatnak rendkívül zárt volt a védelme. Ezzel kezdenünk kell valamit, meg kell nyitnunk az ETO falát, szélességében sokat kell dolgoznunk, különben nem lesz sok esélyünk a döntőben. Most vacsorázunk egyet, aztán rákoncentrálunk a Győrre. Azt biztosan elmondom a játékosaimnak, hogy ne görcsöljenek. Próbálják meg élvezni a találkozót. Nagy meccs lesz, nagy lehetőség. Számunkra egy újabb lehetőség, hogy bizonyítsunk."

Rasmussen is egyetértett abban, hogy az idei a legerősebb final four, ahol egyik csapatot sem szabad alábecsülni. Erről talán a szkopjeiek tudnának bővebben beszélni...

Jelena Grubisic döntő érdemeket szerzett a Vardar legyőzésében. A horvát kapus egy térdsérülés miatt Győrben nem tudta kihozni magából a maximumot, most volt csapata ellen szeretne bizonyítani.

„Teljesen elbizonytalanítottuk a Vardar játékosait, akik láthatóan meg is bénultak. A Rosztov elleni negyeddöntő nagy lökést adott nekünk, azóta is egyre jobbak vagyunk, ráadásul a sérültjeink is visszatértek. Hasonló vagy még jobb játékra lesz szükségünk a Győr ellen is. Sajnálom, hogy nem tudtam Győrben megmutatni, mire vagyok képes. A sok nehézség után ez a döntőbe jutás nagyon sokat jelent nekem."

Grubisic parádézott a Vardar ellen

Az egyik említett visszatérő a dán jobbátlövő, Line Jörgensen, aki még nem érzi magát százszázalékos állapotban.

„Valóban nem volt nehéz meccs számunkra, ám ehhez az is kellett, hogy ötven percig tökéletesen megvalósítottuk az elképzelt taktikát. Büszke vagyok az egész csapatra, de vasárnap újra küzdeni fogunk. Csak az első pár percet láttam a Győr meccséből, azonban ennyiből is kitűnt, hogy nagyon kemény mérkőzés volt. Az ETO még előre tudott lépni a középdöntőhöz képest, biztos, hogy fantasztikus döntő lesz. Már az is álomszerű volt, hogy újoncként bejutottunk a final fourba, de ha már ott vagyunk a fináléban, természetesen szeretnénk azt megnyerni.”

„Hogy honnan jön ez a nagy magabiztosság, ami az elődöntőben látható volt rajtunk? Nem is tudom, mindannyiunknak akkora motivációt jelentett a négyes döntő, hogy ez jött ki belőle – tette hozzá a spanyol szélső, Carmen Martín. – Az Itxakóval már játszottam korábban BL-döntőt, ám az még egy más lebonyolítás volt. A Győr most hazai pályán szerepelhet, és mindeni láthatta, mekkora támogatást kapott a lelátóról. A második hely sem rossz eredmény, de senki sem szeretné elbukni a döntőt."

NŐI KÉZILABDA BL, FINAL FOUR (Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, május 7–8.)
HELYOSZTÓK (vasárnap)
A 3. HELYÉRT
15.15:
Buducsnoszt–Vardar Szkopje (Tv: Sport1)
Vezeti: Karina Christiansen, Line Hesseldal Hansen (dánok)
A DÖNTŐ
17.45:
Győri Audi ETO–CSM Bucuresti (Tv: Sport1, élőben az NSO-n)
Vezeti: Kjersti Arntsen, Guro Röen (norvégok)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik