Női kézi BL: az egyik kapus volt a jobbszélső a Viborgban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.07. 20:55
A Viborg női kézilabdacsapatánál már kínjukban nevethettek a Larvik elleni BL-mérkőzésükön, amelyet 31–18-ra elveszítettek idegenben.

A Viborg sérülések és betegségek miatt eleve csak nyolc játékossal állt ki Norvégiában. Christian Dalmose vezetőedző mellett egyetlen cserejátékos ült a kispadon, egy kapus. A második félidőben Louise Lyksborg megkapta harmadik kétperces kiállítását, így a büntetés lejárta után a hálóőr Rikke Poulsen játszott jobbszélsőként a dán csapatban.

A kapus először melegítőalsóban lépett pályára, ám szóltak neki, hogy a mezőnyben csak rövid nadrágban játszhat, így átöltözött. Bár Poulsen nem mozgott túl otthonosan szélsőként, egy gólt így is dobott – kollégája, a brazil Chana Masson de Souza pedig a kapuban remekelt. Sokra nem ment vele a Viborg, hiszen a Larvik simán, 31–18-ra nyert, ami ilyen körülmények között abszolút nem volt meglepő. Győzelmével a norvég csapat biztosította elsőként helyét a negyeddöntőben.

A középdöntő másik csoportjában a Vardar Szkopje a 8 gólos Jovanka Radicsevics vezérletével 41–30-ra megverte otthon a Krim Ljubljanát.

NŐI KÉZILABDA BL, KÖZÉPDÖNTŐ
1. CSOPORT
Vardar Szkopje (macedón)–Krim Ljubljana (szlovén) 41–30

AZ ÁLLÁS
1. Buducsnoszt Podgorica (montenegrói) 5 4 1 122–95 +27 9
2. Dinamo Volgográd (orosz) 5 3 2 126–121 +5 6
3. HC Leipzig (német) 5 3 2 137–135 +2 6
4. Vardar Szkopje (macedón) 6 2 1 3 151–145 +6 5
5. Thüringer HC (német) 5 2 3 104–119 –15 4
6. Krim Ljubljana (szlovén) 6 1 5 158–183 –25 2


2. CSOPORT
Larvik (norvég)–Viborg (dán) 31–18

VASÁRNAP JÁTSSZÁK
HCM Baia Mare (román)–Győri Audi ETO KC 17.30 (tv: Digi Sport1)

AZ ÁLLÁS
1. Larvik (norvég) 6 6 163–137 +26 12
2. GYŐRI AUDI ETO KC 5 4 1 150–115 +35 8
3. Viborg (dán) 6 2 1 3 153–159 –6 5
4. Metz (francia) 6 2 4 151–150 +1 4
5. Sävehof (svéd) 6 1 1 4 145–186 –41 3
6. HCM Baia Mare (román) 5 1 4 124–139 –15 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik