Női kézi: az MTK-nál ötszörösen túllépték a pénzügyi keretet

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.09.01. 13:19
Az MTK ügyvezetősége azonnali hatállyal megszüntette a női kézilabda-szakosztály igazgatójának, Rózsa Gábornak a munkaszerződését, és kezdeményezte a klub elnökségénél a felmentését, mert a szakosztály menedzsmentje ötszörösen túllépte a rendelkezésre álló pénzügyi keretet.

Az MTK hétfői közleményében jelezte: az ügyvezetőség folyamatosan áttekinti a szakosztályok gazdálkodását, és az ellenőrzés során kiderült, hogy az elfogadott egyesületi költségvetésben rendelkezésre álló pénzügyi keretet a kézilabdás menedzsment ötszörösen túllépte. Ezután a klub ügyvezetősége utasította a szakosztály-igazgatót a költségvetés átdolgozására, ez azonban nem történt meg.

A klub szerint a szakosztály a kereteket többszörösen meghaladó kötelezettségvállalások miatt két hónapon belül fizetésképtelenné vált volna.

Az MTK női kézilabdacsapata – amely az előző idényben az utolsó előtti helyen végzett az NB I-ben – a nyáron 13 játékost igazolt. A most rajtoló szezonban szerdán az ezüstérmes FTC-hez látogat, vasárnap pedig a címvédő, BL-győztes Győrt fogadja.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik