HIRDETÉS
HIRDETÉS
nemzetisport.hu 2018.03.13 13:30 Frissítve: 2018.03.13 14:44

Női kézi: a Győri ETO klasszisa elárulta, mikor térhet vissza

Eduarda Amorim, a Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatának kézközépcsonttörésből felépülő brazil átlövője a Sport Televízió Harmadik Félidő című műsorában elmondta, bízik benne, hogy két hét múlva már játszhat, és pályára léphet a Buducsnoszt Podgorica elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntő mindkét mérkőzésén.

HIRDETÉS

 

„Nagyon remélem, hogy ott leszek Podgoricában. Természetesen attól függ, Balogh doktor (a győriek csapatorvosa – a szerk.) mit mond erre, de eddig minden jól megy. Ma már elkezdtem a labdás edzéseket, ezért különösen jó kedvem van, mert nagyon hiányzott. Azt gondolom, két hét múlva már játszhatok” – mondta Amorim hétfőn a Sport Tv Harmadik Félidő című műsorában.

A 31 éves klasszis január 17-én a Békéscsaba elleni bajnoki mérkőzésen (35–26) sérült meg. A találkozó másnapján Balogh Péter csapatorvos arról számolt be, hogy Amorimnak hat hetet kell kihagynia.

Ha a brazil klasszis rehabilitációja továbbra is a tervek szerint halad, akkor két és fél hét múlva pályára léphet a Magyar Kupa négyes döntőjében, valamint egy héttel később (az április 7–8-i hétvégén) a Buducsnoszt elleni BL-negyeddöntő első felvonásán is.

HIRDETÉS
HIRDETÉS
2018.12.17 23:56:26

Kézilabda S. TÓTH JÁNOS

ALAPVONAL. Érdekes lenne tudni, hogy a sportolók közül hányan és mennyit értenek a tréningeken és meccseken elhangzó utasításokból. S tesztként lefordíttatni velük az edzői monológokat.

2018.12.16 16:17:45

Kézilabda NEDELYKOV TAMÁS (összefoglaló), HARMATH ÁKOS (közvetítés)

Franciaország női kézilabda-válogatottja visszavágott az oroszoknak, és első Európa-bajnoki címét ünnepelheti.

2018.12.14 20:50:14

Kézilabda CSINTA SAMU

ALAPVONAL. Csak most döbbenek rá, hogy már-már az ilyenkor, advent tájékán szokásos óhajainkat fogalmaztam meg. Pedig isten bizony, csak kézilabdázásról akartam írni.

2018.12.14 08:46:24

Kézilabda NEDELYKOV TAMÁS

Pálinger Katalin a csapategységet emelte ki, és úgy látja, az erőnléti munkában még van tartalék.

2018.12.13 10:24:54

Kézilabda PAPP BÁLINT (NANCY)

A magyar csapat felnőtt a feladathoz, egyúttal igazolta, hogy Kim Rasmussennel jó úton járunk.

HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS