Női kézi: a Győri ETO elnöke, ha tehetné, visszahozná Grootot

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2020.04.18. 21:11
null
Az ETO elnöke szíve szerint visszahozná Nycke Grootot (Fotó: Török Attila, archív)
A Sport Tv Kézivezérlés Extra című műsorában a Győri Audi ETO női kézilabdacsapatának elnökét, Bartha Csabát szólaltatták meg, aki beszélt a lehetséges új igazolásokról, a bajnokság lezárásáról és a magyar válogatott szövetségi kapitányi pozíciójáról is.

Bartha Csaba elmondta, ők sem örültek a Magyar Kézilabda-szövetség döntésének, miszerint a felfüggesztett idény kapcsán helyezéseket nem állapítottak meg, mert így az ETO elesett egy újabb bajnoki címtől. Az ő kérése az volt, hogy az eddigi eredmények alapján hirdessenek bajnokot. Hozzátette azt is, hogy mikor az egész világban ezrek-tízezrek halnak meg naponta, talán az eltörpül, hogy a 2019–2020-as idényben a Győr lett-e a bajnok, vagy nem, esetleg nem hirdettek bajnokot.

Azzal kapcsolatban, hogy az Európai Kézilabda-szövetség arra törekszik, hogy ha későbbi időpontban is, de megrendezze a női final fourt, Bartha Csaba kifejtette, hogy a klub összes játékosa, edzője, vezetője azt szeretné, ha lejátszanák a négyesdöntőt, a legrosszabb esetben akár zárt kapuk mögött is.

Azt nem árulta el az ETO elnöke, hogy a válság miatt visszavettek-e a játékosok béréből, csak annyit mondott, hogy hoztak egy döntést, ami a klub 80 alkalmazottjából 40-et érint, köztük a profi kézilabdázókat is.

A műsorban kiderült, hogy a Győr keres még egy játékost a belső posztokra, az ETO elnöke szíve szerint Nycke Grootot hívná vissza az Odenséből, és a pletykákkal ellentétben nem az anyagi gondokkal küzdő CSM Bucuresti sztárját, Cristina Neagut, de azért nyitva tartják a szemüket, mert ezen a piacon ébren kell lenni.

A klubvezető úgy véli, hogy az eredetileg márciusra tervezett olimpiai selejtezőkre felkért szövetségi kapitányok (Danyi Gábor és Elek Gábor) ügyét a halasztás miatt újra át kellene gondolni.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik