Női kézi: A ferencvárosiak a hozzáértésemet cáfolják - Laurencz

Vágólapra másolva!
2013.10.08. 10:48
Laurencz László korábbi szövetségi kapitány szerint a Ferencváros női kézilabdacsapatának a dán Midtjylland otthonában mutatott játékával a Buducsnoszt Podgorica és a Lublin ellen sem lenne esélye a BL-ben.

„Ha ironikus akarnék lenni, azt mondanám, a ferencvárosi hölgyek a hozzáértésemet akarják cáfolni, mondhatni ellenem játszanak, hiszen a Győr elleni győzelmük után azt mondtam, akár BL-döntőt is vívhat a két csapat...” – kezdte értékelését a Nemzeti Sport szakértője, Laurencz László.

„A Dániában mutatott játék sajnos a Podgorica és a Lublin ellen sem lesz elég. Az FTC a játék minden elemében alulmaradt, védekezésében és támadásaiban nem volt meg a kellő dinamika. Katasztrofálisan játszott, de az okokat nem akarom találgatni, mert nincsenek belső információim. Főleg azért nehéz szavakat találni, mert, valljuk be, nagyobb különbséggel is nyerhetett volna a dán csapat. Mintha a Győr elleni bravúr éppen ellenkező hatást váltott volna ki a játékosokból, lásd a Dunaújváros elleni bajnoki vereséget. Nem felejtett el kézilabdázni a Fradi, hiszen két erős sora van, azaz jó a kerete, jó a lányok edzettségi állapota, tehát a gondot nem ezekben kell keresni. Már csak az a kérdés, hány pofonra van még szükségük ahhoz, hogy magukra találjanak” – fogalmazott a korábbi szövetségi kapitány.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik