Németh András visszatér a Hypóhoz

Vágólapra másolva!
2011.04.06. 01:19
null
Németh András két év után visszatér Südstadtba<br />(Fotó: Pozsonyi Zita)
Németh András az idény végén elhagyja a Vác női kézilabdacsapatát, és újra az osztrák Hypo edzője lesz. A szakember két évre szerződött Südstadtba.

– Nagy tervekkel érkezett két éve Vácra. Miért hagyja el a női csapatot, amelybe rengeteg munkát fektetett?
– Magyar, azután pedig európai élcsapatot szerettem volna építeni, az volt az elképzelésem, hogy itt fejezem be edzői pályafutásomat.

– Befejezni? Hiszen még csak ötvennyolc éves!
– Éppen elég idős vagyok ahhoz, hogy már nyugodtabb, a családomhoz, a lakásomhoz közeli munkára vágyakozzak.

– Südstadt viszont nincs közel.
– De nagyon távol sincs, ráadásul ismerős klubba kerülök, hiszen két éve onnan érkeztem.

– Nagy a baj Vácon?
– A csapat léte nincs veszélyben, de csökkenteni kellett a költségvetését, és azzal, hogy megszabadulnak az edzői bérem terhétől, könnyebbé válhat a gazdálkodás. A tervem nem valósulhatott meg, de az együttes erős középcsapat lehet a jövőben is a bajnokságban.

– Mi akadályozta?
– Talán elmondható, hogy szakmailag jól és sikeresen dolgoztunk, ugyanakkor a gazdasági terveinket csak részben tudtuk megvalósítani. A Dunakanyar és környéke vállalkozóitól, valamint a várostól többet reméltünk, szerettük volna őket jobban bevonni a csapat szponzorálásába. Az általános gazdasági gondok rossz hatását azonban a vállalkozók is megérezték – és persze mi is.

– Jól érezzük a szavaiból, sajnálja, hogy el kell hagynia Vácot?
– Nagyon! Lelkes, szorgalmas, jól képzett együttestől búcsúzom el az évad végén. Nem véletlen, hogy bajnoki elődöntőt játszunk.

A TELJES CIKKET – AMELYBEN NÉMETH ANDRÁS ELMONDJA, MIÉRT A HYPÓT VÁLASZTOTTA – A NEMZETI SPORT SZERDAI SZÁMÁBAN OLVASHATJA.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik